Megemlékezések a nemzeti gyász emléknapján - ÖSSZEFOGLALÓ


Budapest, 2014. november 4., kedd (MTI) - Több helyen is megemlékezést tartottak az országban az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 58. évfordulóján. Hende Csaba honvédelmi miniszter a rákoskeresztúri Új köztemetőben tartott ünnepségen azt hangsúlyozta, 1956 megmutatta, hogy legfőbb nemzeti értékünk és érdekünk a szuverenitás: az, hogy magunk dönthessünk és hogy magunk is döntsünk a sorsunk felett.

A központi megemlékezések keretében reggel 9 órakor Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett a Himnusz hangjaira felvonták, majd a Szózat kíséretében félárbocra eresztették Magyarország nemzeti lobogóját.
Délután 4 órakor a rákoskeresztúri Új köztemetőben lévő nemzeti emlékhelyen, a 301-es parcellánál tartottak megemlékezést. Itt Hende Csaba kiemelte: "ha tudni akarjuk, mi is legyen az a szabadság, amit követnünk kell, az 56-osokra figyelünk", akik mindenüket kockára tették, mindent feláldoztak a nemzet szabadságáért. "Ma is ez a legfontosabb magyar ügy": szuverenitásunk védelme, és ha kell, csorbítatlanságának visszaszerzése - szögezte le a honvédelmi miniszter. 
Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke azt mondta: kötelességünk emlékezni és emlékeztetni az 1956-os szabadságharc és forradalom hőseire. Kiemelte továbbá, azt szeretnék, ha a nemzeti emlékhely megújításának második üteme is megkezdődne, amelynek részeként létesülne egy látogatóközpont, ahol az emberek megismerhetnék az emlékhely és a parcellák történetét.
A megemlékezés után a miniszter és Boross Péter egykori miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke bejárta az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlás egykori színhelyén létrehozott Kisfogház Emlékhelyet, és elhelyezték az emlékezés virágait. A Kisfogház Emlékhelyet délelőtt 10 és 15 óra között ingyenesen látogathatták.
Ezek mellett a fővárosban a Fiumei úti sírkertben, a Juta-dombnál, valamint a katonaorvosok emlékművénél szintén megemlékezéseket, valamint fáklyás felvonulást is tartottak. Emellett számos vidéki helyszínen - így például Hódmezővásárhelyen, Pécsen, Miskolcon és Veszprémben - is megemlékeztek az 1956-os forradalom bukásának évfordulóján. Szegeden a Politikai Foglyok Országos Szövetségének Csongrád megyei szervezetének rendezvényén az 1956-os szegedi eseményekben meghatározó szerepet játszó Perbíró József jogászprofesszor és társainak peréről mutattak be hiánypótló, forrásmunkának tekinthető kötetet.
Veszprémben a várban a mártírhalált halt Brusznyai Árpád emléktáblája előtt tartott rendezvényen Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester úgy fogalmazott: a szovjet hadsereg győzelmet arathatott a Corvin köznél, de elbukott a magyar otthonokban. Hozzátette, a magyar otthonok és családok nyújtottak menedéket évtizedeken át az 1956-os forradalom eszméjének. "Végvárként védelmezték a forradalom és a szabadság eszméjét, ezért törhetett felszínre elemi erővel a szabadságvágy 1988-89-ben".
A megemlékezésen Latorczai János, a KDNP városi szervezetének elnöke elmondta, a Veszprém a Kereszténységért Alapítvány által több mint kétszázezer forintból újult meg a várban Brusznyai Árpád emléktáblája, valamint a mellette álló, a piarista rendnek és Batsányi Jánosnak emléket állító két másik tábla is, melyek avatását a megemlékezéssel egybekötve rendezték.
A nemzeti gyász emléknapjának központi programsorozatának keretében este hét órától a Szent István-bazilikában emlékkoncertet tartottak. Mozart Requiemjének előadásában közreműködött a MR Szimfonikusok és a bazilika kórusa. 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek sorsát a nemzeti függetlenséget eltipró november 4-i második szovjet katonai invázió pecsételte meg, amely azután következett be, hogy Nagy Imre miniszterelnök november elsején meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11-én törte meg a hatalmas szovjet túlerő.
 November 4-ét 2013-ban nyilvánította hivatalosan is nemzeti gyásznappá az Országgyűlés.

(MTI) 2014. november 4., kedd 19:28