Requiem

A Requiem 1874. május 22-én hangzott el először a milánói Szent Márk-székesegyházban. Az előadásnak hatalmas sikere volt, és a Requiem azóta is töretlenül népszerű az egész világon.

A mű hét nagy tételből áll, az első a Requiem és a Kyrie. A Dies irae több részre tagolódik, a nyitó Dies irae a harag napjának borzalmait jósolja, a Tuba mirumban a rézfúvósok és a basszus énekes játszik főszerepet. A Liber scriptus lényegében a mezzoszoprán áriája, a Quid sum miser pedig a szoprán, a mezzo és a tenor tercettje.

A Rex tremendae drámai zenéje a két férfihangon hajlik fohászkodásba: Salva me, fons pietatis – Ments meg, kegyelem forrása. A Recordare, az Ingemisco és a Confutatis után a Lacrymosa siratóénekével zárul ez a monumentális rész.

Az Offertorium archaizáló hangjával a Sanctus és Benedictus harsány tónusa áll kontrasztban. Ezt követi az Agnus Dei, amelynek alaptémája ugyancsak közel áll a gregoriánumhoz. A komor és méltóságteljes Lux aeterna előzi meg a végső, Libera me kezdetű tételt, s a drámai tetőpont után a szopránszóló suttogó hangján hal el a könyörgés: Szabadíts meg, Uram.