Kik érted haltak...

             

1.    Soltész József, cipész (Hejőpapi, 1927.08.30. – Miskolc, 1956.12.15)

A forradalom idején fegyvert szerzett. Egy társával 1956. december 13-án a Bükkbe indultak, hogy az ott még kitartó fegyveresekhez csatlakozzanak. A járőr igazoltatta őket, kiderült, hogy fegyver van náluk. Statáriális eljárásban fegyver- és lőszerrejtegetés miatt halálra ítélték, két napra rá, december 15-én kivégezték. Élt 29 évet.

2.    Minczér József, bányász (Kesztölc, 1932.12.12. – Budapest, 1956.12.20.)

1956 októberében Kesztölcön csatlakozott a Nemzetőrséghez. November 4-e után is folytatni akarta a harcot, ezért fegyvereket szerzett. Ezeket később felszólításra beszolgáltatta, mégis letartóztatták. Fegyver- és lőszerrejtegetés miatt halálra ítélték. 1956. december 20-án kivégezték. Élt 24 évet.

3.    Szívós Géza, fuvaros (Budapest, 1931.03.09. – Budapest, 1957.01.03.)

1956. október 30-án részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában. Hogy folytathassa a harcot, fegyvereket rejtett el, amiért feljelentették. Letartóztatták, majd fegyver- és lőszerrejtegetésért 1957. január 3-án megtartott statáriális tárgyaláson halálra ítélték. Még aznap kivégezték. Élt 26 évet.

4.    Pintér József, géplakatos (Mélykút, 1936.07.30. – Budapest, 1957.01.16.)

Kilencéves korában egy háborús sérülés miatt mindkét lábát amputálták. A forradalom napjaiban részt vett a Rákóczi úti fegyveres harcokban. A vád szerint ott volt a Magyar Rádió és a Köztársaság téri pártház ostrománál is. A munkásszállón szobatársa pisztolyát elrejtette. Feljelentés nyomán házkutatást tartottak náluk. Azonnal letartóztatták. Fegyverrejtegetés miatt statáriális tárgyaláson halálra ítélték, és 1957. január 16-án kivégezték. Élt 21 évet.

5.    Dudás József, mérnök (Marosvásárhely, 1912.09.22. – Budapest, 1957.01.19.)

1956. október 27-én beszédet tartott a Széna téren összegyűlt tömegnek. Koalíciós kormányt, többpártrendszert, semlegességet követelt. Október 29-én megalakította a II. kerületi Nemzeti Bizottmányt, és 25 pontos programot állított össze. A Szabad Nép-székházban Magyar Függetlenség címmel lapot indított. Szervezetét Országos Nemzeti Forradalmi Bizottmánynak nevezte. Október 30-án tárgyalt Nagy Imrével. Ez alatt saját fegyvereseivel is összeütközésbe került. November 4-én megsebesült. November 21-én tárgyalásra a Parlamentbe hívták, ahol a szovjetek letartóztatták. Szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélték, és 1957. január 19-én kivégezték. Élt 45 évet.

6.    Szabó János, gépkocsivezető (Zaguzsény, 1897.11.17. – Budapest, 1957.01.19.)

1956. október 25-én csatlakozott a Széna téri fegyveresekhez, majd a csoport parancsnoka lett. A tűzszünet idején felügyeltek a rendre. Részt vett házkutatásokban, államvédelmi beosztottak, pártfunkcionáriusok ellenőrzésében és letartóztatásában. November 4-e után csoportjával harcolt a szovjet csapatok ellen. Szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélték, és 1957. január 19-én kivégezték. Élt 60 évet.

 

 

7.    Varga József, segédmunkás (Kiskunfélegyháza, 1928.05.05. – Budapest, 1957.01.22.)

1956. november 2-án belépett a budafoki Nemzetőrségbe. A bírói ítélet szerint november 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. A harc folytatása céljából fegyvert szerzett, melyet nem szolgáltatott be. Azt terjesztette, hogy Maléter Pál 240 000 fegyveressel folytatja az ellenállást, és hamarosan megérkeznek az ENSZ-csapatok. Statáriális eljárással fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélték, és 1957. január 22-én kivégezték. Élt 29 évet.

8.    Horváth István, hegesztő (Budapest, 1936.06.18. – Székesfehérvár, 1957. 01.26.)

Részt vett tűzharcokban, majd tagja lett a csepeli Nemzetőrségnek. November 17-én Nyugatra menekült, de félrevezető hírt kapott arról, hogy Maléter Pál fegyveres ellenállást folytat a Bakonyban, ezért visszafordult. December 12-én a Bakonybél melletti államvédelmi üdülőt társaival megtámadta, hogy a bent lévőket lefegyverezzék. Akciójuk nem sikerült. Tíz nap múlva elfogták őket. Statáriális eljárással fegyverrejtegetésért halálra ítélték, és 1957. január 26-án kivégezték. Élt 21 évet.

9.    Mányi Erzsébet, adminisztrátor (Rákosszentmihály, 1937.11.30. – Békéscsaba, 1957.02.02)

A forradalom leverése után nem adta föl a harcot. Gyulán, 1956 decemberében csatlakozott a tüntetőkhöz, akik ki akarták szabadítani lefogott társaikat. A gyulavári határőrségen társaival fegyvereket szerzett, melyeket azonban még aznap visszaszolgáltatott. Ennek ellenére a legsúlyosabb büntetést kapta. 1957. február 2-án kivégzőosztag elé állították. Élt 20 évet.

10.    Farkas Mihály, bádogos (Gyula, 1928.10.10. – Békéscsaba, 1957.02.02.)

A forradalom idején a békéscsabai és a hódmezővásárhelyi helyőrségekben teljesített szolgálatot. Társaival ő is részt vett a gyulavári fegyverszerzési akcióban, de még aznap visszaszolgáltatta fegyverét. Mégis a legsúlyosabb büntetést kapta. Fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával, statáriális eljárással halálra ítélték. 1957. február 2-án kivégzőosztag elé állították. Élt 29 évet.

11.    Batonai István, targoncás (Cegléd, 1928.04.05. – Budapest, 1957.02.05.)

1956. október 28-a után csatlakozott a budafoki Nemzetőrséghez, és a forradalom leverése után is folytatta az ellenállást. A harc folytatása céljából fegyvert rejtett el, amelyet nem szolgáltatott be. Másokat is harcra buzdított, az ENSZ-csapatok megérkezésében bizakodva. Statáriális eljárással, fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélték. 1957. február 5-én kivégezték. Élt 29 évet.

12.    Batonai László, segédmunkás (Cegléd, 1927.02.10. – Budapest, 1957.02.05.)

Testvérével együtt jelentkezett a budafoki rendőrkapitányságon nemzetőrnek. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást. Fegyverét elrejtette, nem szolgáltatta be. Varga József biztatására ő is Maléter Pálban és az ENSZ-csapatok megérkezésében bízott. Statáriális eljárással, fegyverrejtegetésért halálra ítélték, és 1957. február 5-én kivégezték. Élt 30 évet.

13.    Hullár Gábor, hentes (Tiszabercel, 1924.07.31. – Miskolc, 1957.02.07.)

1956. november 1-jén tartalékos tisztként vonult be a Nemzetőrséghez. November 4-ét követően a nemzetőrként kapott fegyverét nem szolgáltatta be. A statárium kihirdetése után nem merte leadni otthon tartott fegyverét. Decemberben 20-án egy feljelentés nyomán házkutatást tartottak nála. Azonnal letartóztatták, és fegyverrejtegetésért 1957. február 7-én kivégezték. Élt 33 évet.

14.    Bartók János, végrehajtó (Budapest, 1936.05.04. – Budapest, 1957.02.12.)

1956. október 24-én, Dunaföldváron a rádióból értesült róla, mi történik Budapesten. Barátaival motorkerékpáron azonnal Pestre indult. Pesterzsébeten segített barikádot építeni, részt vett a fegyveres felkelésben, a helyi rendőrkapitányság megszállásában, majd jelentkezett a XX. kerületi Nemzetőrségbe. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban, majd Ausztriába menekült. Nem sokkal később visszatért Magyarországra, ahol november 24-én letartóztatták, majd elengedték. Társaival röpcédulákat készített, és sztrájkra buzdított. Ismét letartóztatták, s bár fegyvert nem találtak nála, mégis fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával statáriális eljárás során halálra ítélték, majd 1957. február 12-én kivégezték. Élt 21 évet.

15.    Bóna Zsigmond, villanyszerelő (Ózd, 1930.06.10. – Budapest, 1957.02.12.)

Részt vett a pomázi Nemzetőrség megszervezésében, melynek ő lett a parancsnoka. Mindvégig együttműködött a rendőrséggel, fő feladatának tekintette a rend és a közbiztonság fenntartását, megakadályozta egy népítélet végrehajtását. A harc folytatása céljából nagy mennyiségű fegyvert és lőszert szállítatott Pomázra a szentendrei laktanyából. A szovjet csapatok és a karhatalmisták lefegyverezték őket. Társaival együtt nem szolgáltatta be fegyverét. Feljelentették, majd letartóztatták. 1957. február 12-én statáriális eljárással halálra ítélték, és még aznap kivégezték. Élt 27 évet.

16.    Katona Sándor, nyomdász (Budapest, 1915.05.15. – Budapest, 1957.02.12.)

1956. október 28-án tagja lett a pomázi Nemzetőrségnek. Fegyveres őrszolgálatot látott el, mindent megtett a törvényes rend fenntartása érdekében. November 4-e után a harc folytatása céljából társaival fegyvereket rejtett el. Fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélték, majd 1957. február 12-én kivégezték. Élt 42 évet.

17.    Léderer Jenő Tibor, géplakatos, bányász (Budapest, 1935.05.06. – Budapest, 1957.02.15.)

1956. november 2-án alakulatát elhagyta, majd jelentkezett a XIX. kerületi Nemzetőrségbe. 1956. november 4-e után a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva – társaival négy harckocsit lőttek ki – folytatta a fegyveres harcot. Fegyverét is használva, sebesülést okozva részt vett két személy előállításában. Szándékos emberölés vádjával halálra ítélték, és 1957. február 15-én kivégezték. Élt 22 évet.

18.    Pólya Ferenc Sándor, villanyszerelő (Kiskundorozsma, 1913.07.24. – Budapest, 1957.04.08.)

A forradalom harcaiban nem vett részt. 1956 novemberében munkahelye közelében talált egy géppisztolyt, hazavitte, szétszerelte, és elrejtette a padláson. Élettársa ezt elmondta a munkahelyén, ahol jelentést tettek az igazgatónak. Az igazgató feljelentette a rendőrségen. Elrendelték a házkutatást és a géppisztolyt megtalálták a padláson. Statáriális eljárással, fegyverrejtegetés vádjával halálra ítélték, és 1957. április 8-án kivégezték. Élt 44 évet.

19.    Bencsik József, gépkocsivezető (Budapest, 1932.04.05. – Budapest, 1957.04.08.)

1956. október 25-én jutott fegyverhez. A Baross utca torkolatánál segített a barikád megépítésében, október 28-án megtámadtak egy szovjet egységet. Hogy később folytassa a harcot, fegyverét nem szolgáltatta be. Fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával, statáriális eljárással halálra ítélték. 1957. április 8-án kivégezték. Élt 25 évet.

20.    Balázs Ferenc, vízvezeték-szerelő (Mátészalka, 1933.05.20. – Budapest, 1957.04.10.)

A börtönből a forradalom napjaiban szabadult. 1956. október 28-át követően fegyveres őrséget látott el egy vöröskeresztes raktárnál. November 4-ét követően a Huba utcai iskola egyik tanárával biztonsági okokból - hogy azok ne kerüljenek gyerekek kezébe - elásták a környéken összeszedett fegyvereket. Statáriális eljárással, fegyverrejtegetés vádjával halálra ítélték. 1957. április 10-én kivégezték. Élt 24 évet.

21.    Császár József, gépkocsiszerelő (Magyaratád, 1929.09.29. – Győr, 1957.04.12.)

1956. október 26-án részt vett a veszprémi tüntetésen: a Kossuth-emlékműnél ő tűzte ki a címer nélküli nemzeti zászlót. Jelentkezett a Nemzetőrségbe, részt vett november 4-e után a szovjet csapatok elleni harcokban. Fegyverét nem szolgáltatta be. Statáriális eljárással, fegyverrejtegetés vádjával halálra ítélték. 1957. április 12-én kivégezték. Élt 28 évet.

22.    Józsa György, könyvelő (Sátoraljaújhely, 1933.08.18. – Miskolc, 1957.04.12.)

1956. október 28-át követően szolgálatra vonult be a sátoraljaújhelyi Nemzetőrséghez. Részt vett házkutatásokban, az ellenük kivezényeltek lefegyverzésében, majd 1956. november 4-e után bekapcsolódott a szovjet csapatok elleni harcokba. Nemzetőrként kapott fegyverét nem szolgáltatta be. Statáriális eljárással, fegyverrejtegetés vádjával halálra ítélték. 1957. április 12-én kivégezték. Élt 24 évet.

23.    Oláh Miklós, figuráns, raktáros (Miskolc, 1935.06.01. – Miskolc, 1957.04.12.)

Miskolcon tagja lett a Nemzetőrségnek, amelyből rövidesen kilépett. Munkahelyén beválasztották a forradalmi testületbe. A forradalom leverése után társaival folytatta a fegyveres ellenállást. Részt vett a Tizeshonvéd utcai laktanya előtti tüntetésen és a tűzharcban is, melynek következtében egy tiszt az életét vesztette. Szervezkedésben való részvétel vádjával gyorsított eljárásban halálra ítélték. 1957. április 12-én kivégezték. Élt 22 évet.

24.    Micsinai István, lakatos (Berbete, 1917.03.08. – Budapest, 1957.04.18.)

1956. november 2-án, Budapesten belépett a XX. kerületi Nemzetőrségbe. A vád szerint 1956. november 4-e után nemzetőrként tanúja volt annak, hogy egyik társa – aki később külföldre menekült –, agyonlőtte a helyi MSZMP-t szervező agitátort. Mégis ő volt az, akit szándékos emberölés vádjával halálra ítéltek. 1957. április 18-án kivégezték. Élt 40 évet.

25.    Schiff János, segédmunkás (Pesterzsébet, 1930.06.08. – Budapest, 1957.04.25.)

1956. október 28-án, Budapesten jelentkezett a XXI. kerületi Nemzetőrségbe. 1956. november 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. A forradalom leverése után sem szüntette be az ellenállást. A harc folytatása céljából elrejtett fegyverét nem szolgáltatta be. Statáriális eljárással, fegyverrejtegetés vádjával halálra ítélték. 1957. április 25-én kivégezték. Élt 27 évet.

26.    Somlai István, lakatos (Budapest, 1936.08.14. – Budapest, 1957.04.27.)

1956. október 23-án, Budapesten tüntetett a Szabad Nép-székház előtt, majd csatlakozott a fegyveres felkeléshez. 1956. október 23-án részt vett a Rádió ostromában. Október 30-án bekapcsolódott a Köztársaság téri pártház ostromába. November 4-e után harcolt a szovjet csapatok ellen. Fegyverét nem szolgáltatta be. Gyorsított eljárással, fegyverrejtegetés vádjával halálra ítélték. 1957. április 27-én kivégezték. Élt 21 évet.

27.    Kanyó Bertalan, lakatos (Fülpös, 1900.05.01. – Miskolc, 1957.04.27.)

1956. november 23-án azzal az indokkal tartóztatták le, hogy október 29-énÓzdon részt vett a népítélet végrehajtásában. Ezen a napon a városban az a hír terjedt el, hogy a rendőrök és az államvédelmi beosztottak lövik az embereket. Az eset pánikot keltett. A feszült légkörben a nemzetőrök megpróbálták védőőrizetbe venni a fenyegetetteket, azonban sem ők, sem a munkástanács elnöke nem tudják megakadályozni a népítéletek végrehajtását. A népítéletben való részvételre vonatkozó gyanú, majd vád megalapozatlanságára utalhat az első fokon kiszabott 12 év börtönbüntetés, amelyet a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa halálbüntetésre súlyosbított. 1957. április 27-én az ítéletet Miskolcon végrehajtották. Élt 57 évet.

28.    Geczkó István, gépkocsivezető (Pásztó, 1926.09.04. – Budapest, 1957.05.06.) 

A forradalom leverése és a salgótarjáni sortűz után társaival úgy döntött, hogy megakadályozza a felkelésben részt vett személyek Szovjetunióba deportálását. Ezért robbantással használhatatlanná tették a pásztói vasúti hidat. A robbanóanyag megmaradt részét elrejtették. Robbanóanyaggal való visszaélés vádjával statáriális eljárással 1957. május 6-án halálra ítélték. Még aznap kivégezték. Élt 31 évet.

29.    Alapi László, bányász, kocsikísérő (Pásztó, 1920.12.10. – Budapest, 1957.05.06.)

A salgótarjáni sortűz elleni tiltakozásul úgy döntött, hogy a felkelők Szovjetunióba deportálását megakadályozza. Ezért robbanóanyagot szerzett a pásztói vasúti híd megrongálásához. A robbantásban nem vett részt. Robbanóanyaggal való visszaélés vádjával, statáriális eljárással 1957. május 6-án halálra ítélték, és még aznap kivégezték. Élt 37 évet.

30.    Pálházi Ferenc, gazdálkodó, szobafestő (Hernádnémeti, 1903.07.24. – Budapest, 1957.05.10.)

1956. október 28-át követően a Szabad Nép-székházban csatlakozott a felkelőkhöz, majd az államvédelmi beosztottak és más vezető személyek után nyomozó egység parancsnoka lett. A vád szerint az előállított személyek közül két főt kivégeztek, ezért és szervezkedés vezetése miatt halára ítélték, és 1957. május 10-én kivégezték. Élt 54 évet.

31.    Preisz Zoltán, lakatos, rendőrtiszt (Marosvásárhely, 1925.09.27. – Budapest, 1957.05.10.)

A börtönből a forradalom napjaiban szabadult. 1956. október 28-át követően a Szabad Nép-székházban csatlakozott a felkelőkhöz. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. A forradalom leverését követően rövid időre elhagyta az országot. Hazatérése után az ítélet indoklása szerint kémkedett, szervezkedést vezetett, és részt vett egy előállított személy életének kioltásában. Mindezekért 1957. május 10-én kivégezték. Élt 32 évet.

32.    Folly Gábor, betanított munkás (Budapest, 1919.03.20. – Budapest, 1957.05.14.)

1956. október 28-át követően tagja lett a Nemzetőrségnek. November 4-e után vezetőként részt vett a forradalom céljainak békés megvalósításában. Annak ellenére a legsúlyosabb büntetést kapta, hogy megakadályozta egy államvédelmi tiszt elhurcolását. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint fegyverrejtegetés miatt 1957. május 14-én kivégezték. Élt 38 évet.

33.    Bobek Károly, műszerész (Baja, 1933.01.28. – Kecskemét, 1957.05.16.)

A börtönből a forradalom napjaiban szabadult. 1956. november 4-ét követően társaival Baján részt vett a rendőrkapitányság megtámadásában. A vád szerint a tűzharcban egy rendőr életét kioltotta. November 12-én öccsével Ausztria felé menekült, de elfogták. 1957. május 16-án kivégezték. Élt 24 évet.

34.    Bartha Béla, martinlakatos (Tornyospálca, 1927.10.21. – Miskolc, 1957.06.25.)

A forradalom időszakában fegyvert és élelmiszert szállított Nyírlövőre, valamint Miskolcra. A forradalom leverése után csatlakozott egy miskolci tüntetéshez. Értesítette a miskolci munkástanácsot arról, hogy a szovjetek magyarokat deportálnak. Szervezkedés vezetésével vádolták, és 1957. február 15-én tizennégy év börtönre ítélték. 1957. június 18-án a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa az ítéletet halálbüntetésre súlyosbította. Egy hét múlva kivégezték. Élt 30 évet.

35.    Tóth Ilona, szigorló orvos (Árpádföld, 1932.10.23. – Budapest, 1957.06.26.)

1956. október 23-án tüntetésen vett részt, majd bekapcsolódott a Péterfy Sándor Utcai Kórházban működő Önkéntes Mentőszolgálat munkájába. November 1-jétől letartóztatásáig a kórház kisegítő részlegének vezetője volt. A fegyveres harc leverése után bekapcsolódott a politikai ellenállásba: részt vett röpcédulák terjesztésében, illetve az Élünk című illegális lap szerkesztésében. A vád szerint részt vett egy államvédelmi tiszthelyettesnek vélt személy életének kioltásában. 1957. június 26-án kivégezték. Élt 25 évet.

36.    Gyöngyösi Miklós, vízvezeték-szerelő (Budapest, 1929.08.08. – Budapest, 1957.06.26.)

A forradalom napjaiban szabadult a börtönből. 1956. október 28-át követően csatlakozott a Landler Jenő utca 44. számú házban lévő felkelő csoporthoz. November 4-e után harcolt a szovjet csapatok ellen, mint az egység parancsnoka. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, részt vett az Élünk című illegális lap szerkesztésében. A vád szerint részt vett egy államvédelmi tiszthelyettesnek vélt személy életének kioltásában. 1957. június 26-án kivégezték. Élt 28 évet.

37.    Gönczi Ferenc, motorszerelő (Budapest, 1931.08.03. – Budapest, 1957.06.26.)

1956 októberében részt vett a Rádió ostromában, majd a forradalom alatt a sebesültek szállításában. November 4-e után folytatta a szovjet csapatok elleni harcot, a forradalom leverése után a politikai ellenállás mellett döntött. Szerepet vállalt az Élünk című illegális lap szerkesztésében. A vád szerint részt vett egy államvédelmi tiszthelyettesnek vélt személy életének kioltásában. 1957. június 26-án kivégezték. Élt 26 évet.

38.    Kovács Ferenc, segédmunkás (Budapest, 1931.12.17. – Budapest, 1957.06.26.)

A börtönből a forradalom napjaiban szabadult, majd csatlakozott a Landler Jenő utca 44. számú házban lévő fegyveresekhez, ahol felderítő szolgálatot látott el. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, részt vett az Élünk című illegális lap készítésében. A vád szerint megbízást adott egy árulónak vélt személy életének kioltására, bár ezt végül is nem tudták végrehajtani. 1957. június 26-án kivégezték. Élt 26 évet.

39.    Szabó István, gazdálkodó (Botpolád, 1920.02.24. – Pécs, 1957.06.27.)

1956. október 27-én tagja lett az apátvarasdi Nemzetőrségnek. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, és támogatta a mecseki fegyveresek harcát. Egy személy életének kioltása árán is megakadályozta a párttitkár és a tsz-elnök megölését. Ennek ellenére a legsúlyosabb büntetésre ítélték. 1957. június 27-én kivégezték. Élt 37 évet.

40.    Balázs Géza, bányász (Miskolc, 1935.03.22. – Budapest, 1957.07.20.)

1956. október 26-án, Miskolcon csatlakozott a főkapitányság előtt összegyűlt tömeghez, így részt vett a sortűzzel záródó tüntetésen. Másnap a tömeggel behatolt a megyei tanács épületébe. A vád szerint közreműködött a sortüzet követő népítéletek végrehajtásában. Ezért gyorsított eljárással halálra ítélték, és 1957. július 20-án kivégezték. Élt 22 évet.

41.    G. Tóth László, hentes, segédmunkás (Felsőzsolca, 1914.12.12. – Budapest, 1957.07.20.)

1956. október 26-án, Miskolcon csatlakozott a főkapitányság előtt összegyűlt tömeghez, így részt vett a sortűzzel záródó tüntetésen. A vád szerint részt vett a sortüzet követő népítéletek végrehajtásában. Ezért és szervezkedésben való részvétel vádjával halálra ítélték, és 1957. július 20-án kivégezték. Élt 43 évet.

42.     Szász Zoltán, bányász (Sajószentpéter, 1930.12.31. – Budapest, 1957.07.20.)

1956. október 25-én, Miskolcon részt vett a tüntetésen. Az október 26-án történt sortüzet követő napon tüntetőtársaival együtt a megyei börtön és a megyei tanács épületében követelte a vérengzésért felelős személyek kiadását. A tüntetőkre, köztük Szász Zoltánra a sortűzben résztvevő egyik rendőr tiszthelyettes tüzet nyitott, melyet követően a tüntetők bántalmazták az erkély korlátjához szorították, majd letaszították az utcára, ahol a tömeg népítéletet hajtott végre. Ebben a népítéletben való részvétel vádjával halálra ítélték, és 1957. július 20-án kivégezték. Élt 27 évet.

43.    Lengyel László, kőműves segéd (Miskolc, 1936.08.19. – Budapest, 1957.07.20.)

1956. október 26-án, Miskolcon a BM Megyei Főosztály épületéből leadott halálos áldozatokat követelő sortüzet követően részt vett két államvédelmi beosztott elfogásában és bántalmazásában. A két tisztet később felakasztották. 1957. január 25-én letartóztatták. A Fővárosi Bíróság gyorsított eljárással mozgalomban való részvétel, valamint gyilkosság vádjával 1957. május. 16-án halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa ezt az ítéletet 1957. július 17-én jogerőre emelte. Az ítéletet 1957. július 20-án, Budapesten végrehajtották. Élt 21 évet.

44.    Komjáti Ferenc, rakodómunkás (Mezőnyék, 1920.05.02. – Budapest, 1957.07.20.)

Október 25-ét követően Miskolcon részt vett a tüntetéseken, illetve október 26-án és 27-én jelen volt a sortüzet követő eseményeken – bántalmazásokon és lincseléseken – is. A vád szerint részt vett az 1956. október 26-ai miskolci sortüzet követő népítéletek végrehajtásában. 1956. december 15-én letartóztatták. A Fővárosi Bíróság gyorsított eljárással mozgalomban való részvétel, valamint gyilkosság vádjával 1957. május. 16-án halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa ezt az ítéletet 1957. július 17-én jogerőre emelte. Az ítéletet 1957. július 20-án, Budapesten végrehajtották. Élt 37 évet.

45.    Sikó Dezső, kazánfűtő (Diósgyőr, 1930.05.07. – Budapest, 1957.07.20.)

A vád szerint részt vett az 1956. október 26-ai miskolci sortüzet követő népítéletek végrehajtásában. Október 27-én jelen volt a börtön, illetve a megyei tanács épületének elfoglalásánál. Ekkor egy fegyverét használó rendőrön népítéletet hajtottak végre. Ezért halálra ítélték, és 1957. július 20-án kivégezték. Élt 27 évet.

46.    Nagy Zoltán, bányász (Budapest, 1926.10.31. – Budapest, 1957.07.20.)

A vád szerint részt vett a miskolci tüntetésen, és az október 26-i sortüzet követő népítéletek végrehajtásában. 1956. október 27-én a tömeggel együtt benyomult a megyei tanács épületébe, ahol egy fegyverét használó rendőrön népítéletet hajtottak végre. A népítéletekben való részvételt a bíróság nem tudta bizonyítani, ennek ellenére halálra ítélték, és 1957. július 20-án kivégezték. Élt 31 évet.

47.    Szigethy Attila, jegyző, országgyűlési képviselő (Kapuvár, 1912.03.10. – Győr, 1957.08.12.)

1956. október 26-án a győri Ideiglenes Nemzeti Tanács elnöke lett. Mindent megtett a forradalom céljainak békés megvalósításáért, konszolidációjáért. Október 30-án a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökévé választották. A forradalom leverése után igyekezett megakadályozni a felkelés vezetőinek letartóztatását. Kádárék kormánymegbízottként vagy miniszterként kívánták megnyerni maguknak. Nem vállalt feladatot a Kádár-kormányban. Letartóztatása után a vizsgálati fogságban öngyilkosságot követett el. Élt 45 évet.

48.    Rizmajer József, segédmunkás (Kakucs, 1935.02.19. – Budapest, 1957.08.31.)

Tagja volt annak a csoportnak, amelyik a Kakucson 1956. október 28-án rendezett tüntetést követően a középületeket megrongálta. Többedmagával együtt dulakodni kezdet Gavló József párttitkár tanácselnökkel, ki a dulakodás során szerzett sérülései – nem volt a faluban, olyan személy, aki a sérüléseit szakszerűen ellátta volna – következtében az életét veszette. Később belépett a Nemzetőrségbe. Első fokon a Fővárosi Bíróság gyorsított eljárással szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával 1957. június 7-én életfogytiglani börtönre ítélte. Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1957. augusztus 27-én halálbüntetésre súlyosbította. Az ítéletet 1957. augusztus 31-én végrehajtották. Élt 22 évet.

49.    Harazin János, gazdálkodó (Kakucs, 1908.12.10. – Budapest, 1957.08.31.)

Tagja volt annak a csoportnak, amelyik a Kakucson 1956. október 28-án rendezett tüntetést követően a középületeket megrongálta. Többedmagával együtt dulakodni kezdet Gavló József párttitkár tanácselnökkel, aki a dulakodás során szerzett sérülései – nem volt a faluban, olyan személy, aki a sérüléseit szakszerűen ellátta volna – következtében az életét vesztette. Első fokon a Fővárosi Bíróság gyorsított eljárással szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával 1957. június 7-én halálra ítélte. Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1957. augusztus 27-én jogerőre emelte. Az ítéletet 1957. augusztus 31-én végrehajtották. Élt 49 évet.

50.    Tóth György, gazdálkodó (Balatonkeresztúr, 1909.10.12. – Kaposvár, 1957.09.03.)

1956. október 28-án, Fonyódon részt vett azon a tüntetésen, amelyen egy rendőrtisztet bántalmaztak. 1957. augusztus 11-én házkutatás során két géppisztolyt és egy vadászpuskát találtak elrejtve. Ekkor letartóztatták. A Kaposvári Katonai Bíróság 1957. augusztus 14-én statáriális eljárás keretében fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélte. Az ítéletet 1957. szeptember 3-án végrehajtották. Élt 48 évet.

51.    Kocsis Sándor, rendőr (Kiskunfélegyháza, 1928.03.01. – Budapest, 1957.09.04.)

Rendőr volt, de úgy döntött, hogy belép az 1956. október 28-án, Soroksáron megalakult Nemzetőrségbe. Társaival együtt november 4-én folytatta a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal szemben a Marx Károly út és a Török utca sarkán lévő vasúti hídnál. A vád szerint egy, a tűzharcban megsebesült szovjet katonát agyonlőtt. Ezért halálra ítélték, és 1957. szeptember 4-én kivégezték. Élt 29 évet.

52.    Szmrek Benjamin, gazdálkodó (Sári, 1934.02.04. – Budapest, 1957.09.05.)

1956. október 28-a után társaival fegyvereket akart szerezni Sáriban, az ottani Nemzetőrségnek. Behatoltak a rendőrőrsre, ahol dulakodásra és fegyverhasználatra is sor került. Később a helyi katonai kiegészítő parancsnokságról is fegyvereket szereztek. Október 30-án a vád szerint részt vett a helyi tsz-elnök életének kioltásában. Noha föllépett a rendőrőrsparancsnok életének megmentése érdekében, mégis halálra ítélték. 1957. szeptember 5-én kivégezték. Élt 23 évet.

53.    Molnár Imre, határőr (Tiszagyulaháza, 1934.05.14. – Budapest, 1957.10.03.)

1956 nyarán átszökött Ausztriába. Október 27-én ott volt a magyar forradalom mellett szervezett bécsi rokonszenvtüntetésen, ahol a gyűlés résztvevőit a hazatérésre és a forradalomban való részvételre szólította fel. Csoportot szervezett, de hazatérését október 28-án a határőrség megakadályozta. November 3-án egy ismerőse kisfiának kicsempészése céljából hazatért, de a visszaúton a határőrök elfogták. Szervezkedésben való részvétel és kémkedés vádjával halálra ítélték. 1957. október 3-án kivégezték. Élt 23 évet.

54.    Herczeg József, sütősegéd (Szigetvár, 1933.05.23. – Kaposvár, 1957.10.04.)

A forradalom leverése után 1957 tavaszán megtudta, hogy a volt nemzetőrök Szigetváron a várban fegyvereket rejtettek el. Ezeket öccsével megtalálta, hazavitte, megtisztogatta, majd újból elrejtette a várban. Fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával statáriális tárgyaláson halálra ítélték. 1957. október 4-én kivégezték. Élt 24 évet.

55.    Patyi István, kőműves (Kiskunmajsa, 1913.11.24. – Kecskemét, 1957.10.10.)

1957. október 27-én tüntetésen vett részt Kiskunmajsán. A vád szerint közreműködött egy kommunista funkcionáriussal, a begyűjtési hivatal korábbi elnökével szemben elkövetett népítélet végrehajtásában. 1957. február 22-én tizennégy év börtönre ítélték, de védője fellebbezett. Az 1957. szeptember 28-án megtartott másodfokú tárgyaláson az ítéletét halálbüntetésre súlyosbították, és október 10-én kivégezték. Élt 44 évet.

56.    Kolompár Mátyás, vándoriparos, segédmunkás (Kiskunmajsa, 1924.11.15. – Kecskemét, 1957.10.10.)

1957. október 27-én tüntetésen vett részt Kiskunmajsán. A vád szerint közreműködött egy kommunista funkcionáriussal, a begyűjtési hivatal korábbi elnökével szemben elkövetett népítélet végrehajtásában. Első fokon szándékos emberölés vádjával tizenkét évre ítélték. Védője fellebbezett, ügyét másodfokon halálbüntetésre súlyosbították. 1957. október 10-én kivégezték. Élt 33 évet.

57.    Pekó István, gazdálkodó, segédmunkás (Budapest, 1914.10.04. – Kecskemét, 1957.10.10.)

1957. október 27-én tüntetésen vett részt Kiskunmajsán. A vád szerint közreműködött egy kommunista funkcionáriussal, a begyűjtési hivatal korábbi elnökével szemben elkövetett népítélet végrehajtásában. Első fokon nyolc év börtönre ítélték. Védője fellebbezése után ügyét másodfokon újratárgyalták. Ekkor halálra ítélték és 1957. október 10-én kivégezték. Élt 43 évet.

58.    Katona István, gazdálkodó (Őcsény, 1920.02.04. – Kaposvár, 1957.10.17.)

Nem vett részt az októberi forradalomban, 1957-ben azonban feljelentették. A kiszálló rendőrök 1957. október 10-én elrejtett fegyvereket találtak a lakásán. Még aznap letartóztatták. A Kaposvári Katonai Bíróság 1957. október 17-én statáriális eljárás keretében fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélte. Az ítéletet ezen a napon végrehajtották. Élt 37 évet.

59.    Balla Pál, lakatos, fakitermelő (Arad, 1919.01.05. – Budapest, 1957.10.25.)

A forradalom idején tagja lett a gyóni Nemzetőrségnek. A forradalom leverése után, 1956. december 10-én megjelent a helyi forradalmi testület fölszámolása ellen tiltakozó tömeggyűlésen. A vád szerint részt vett egy lövöldöző, az egyik tüntetőt megsebesítő személy elleni népítélet végrehajtásában. 1957. október 22-én halálra ítélték, és három nap múlva kivégezték. Élt 38 évet.

60.    Harmincz István, segédmunkás (Gyón, 1928.12.25. – Budapest, 1957.10.25.)

1956. október 28-át követően szervezőként részt vett a gyóni Nemzeti Bizottság és a Nemzetőrség megalakításában, utóbbinak tagja is lett. Szerepet vállalt korábbi vezető személyek letartóztatásában és kihallgatásukban. A forradalom leverése után ott volt a helyi forradalmi testület fölszámolása elleni tömegtüntetésen. A vád szerint részt vett egy lövöldöző, az egyik tüntetőt megsebesítő személy elleni népítélet végrehajtásában. Ezért halálra ítélték, és 1957. október 25-én kivégezték. Élt 29 évet.

61.    Lakos János, gazdálkodó (Gyón, 1920.02.23. – Budapest, 1957.10.25.)

1956. október utolsó napjaiban tagja lett a gyóni Nemzeti Bizottságnak és tevékenyen részt vett a Nemzetőrség megalakításában. A forradalom leverése után, december 10-én megjelent a helyi forradalmi testület fölszámolása elleni tiltakozó tömeggyűlésen. A vád szerint részt vett egy lövöldöző, az egyik tüntetőt megsebesítő személy elleni népítélet végrehajtásában. Ezért halálra ítélték, és 1957. október 25-én kivégezték. Élt 37 évet.

62.    Preszmayer Ágoston, traktoros (Budapest, 1934.05.17. – Budapest, 1957.11.07.)

1956. október 28-át megelőzően kapcsolódott be a fegyveres felkelésbe. A Práter utcai bázis összekötője volt. Október 28-át követően egy ideig Maléter Pál mellett teljesített szolgálatot. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, szervezőként és hangadóként tüntetéseken vett részt. Január 11-én Csepelen beszédet mondott, ahol követelte, hogy Kádár János helyett újra Nagy Imre legyen a miniszterelnök. Szervezkedés kezdeményezésének vádjával halálra ítélték. 1957. november 7-én kivégezték. Élt 23 évet.

63.    Spamberger György, lakatos (Pilisvörösvár, 1913.04.22. – Budapest, 1957.11.08.)

1956. október 28-a előtt részt vett a fegyveres harcokban, a Rádió ostromában. Ezt követően tagja lett a Nemzetőrségnek. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, harcolt, fegyvereket szerzett, röpcédulákat készített és terjesztett. Halálra ítélték, és 1957. november 8-án kivégezték. Élt 44 évet.

64.    Szörtsey István, könyvkötő (Füzkut, 1891.05.05. – Budapest, 1957.11.21.)

1956. október 24-én a Kilián laktanya épületében működő fegyveres csoport tagjaként bekapcsolódott a szovjet csapatok elleni harcba. Megsebesült. Október 31-én hordágyon vitték el a Bakáts téri templomba, ahol a mise után beszédet mondott. További harcra buzdított, és éltette Mindszenty Józsefet. Mozgalom kezdeményezése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa az ítéletet halálbüntetésre változtatta. 1957. november 21-én kivégezték. Élt 66 évet.

65.    Rusznyák László, bányász (Csilizradvány, 1933.10.05. – Budapest, 1957.11.29.)

A forradalom hírére a pilisszentiváni bányából kétszáz társával gyalog Budapestre indult. 1956. október 26-án csatlakozott a Széna téri csoporthoz, és részt vett a fegyveres felkelésben. Ezután visszament Pilisszentivánra, ahol az általa szervezett őrség parancsnokaként együttműködött a helyi Nemzetőrséggel a rend fenntartásában. Október 31-én, Budapesten a Széna téri csoportban társaival megszervezte a „Bányász Brigádot”. November 3-án Szombathelyre indult, hogy segítse az ottani forradalmi tanácsot. Itt esett szovjet fogságba. A Szovjetunióba deportálták. Gyorsított eljárással szervezkedés vezetése vádjával halálra ítélték. 1957. november 29-én kivégezték. Élt 24 évet.

66.    Czimer Tibor, ökölvívó edző, bányász (Budapest, 1923.10.07. – Budapest, 1957.11.29.)

1956. október 30-án csatlakozott a fegyveres felkeléshez, a pilisszentiváni bányászok Rusznyák vezette csoportjához, ahol parancsnokhelyettessé választották. Tagja lett a „Bányász Brigád”-nak, őrszolgálatot látott el, letartóztatásokban vett részt. November 4-én társaival Szombathelyre érkezett, hogy segítse az ottani forradalmi tanács munkáját. Amikor a szovjet csapatok elfoglalták a szombathelyi laktanyát, fogságba esett. A Szovjetunióba deportálták. Vádat emeltek ellene, szervezkedés vezetése miatt halálra ítélték. Nem kért kegyelmet. 1957. november 29-én kivégezték. Élt 34 évet.

67.    Laurinyecz András, tisztviselő, bányász (Kondoros, 1927.01.24. – Budapest, 1957.11.29.)

1956. október 28-a előtt Budapesten csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. A „Bányász Brigád” tagjaként részt vett az akciókban. November 4-én, amikor a szovjetek elfoglalták a szombathelyi laktanyát, fogságba esett. A Szovjetunióba deportálták. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése miatt halálra ítélték. Nem kért kegyelmet. 1957. november 29-én kivégezték. Élt 30 évet.

68.    Bán Róbert, rádióműszerész (Budapest, 1934.04.22. – Budapest, 1957.11.29.)

A forradalom első napjaiban Budapesten tüntetésen vett részt, majd beállt a Margit híd őrségébe. Ezt követően csatlakozott a Széna téri Nemzetőrséghez. Október 31-től ő volt a Maros utcai részleg parancsnokhelyettese. November 2-a után a „Bányász Brigád”-dal Szombathelyre utazott, hogy segítse az ottani Forradalmi Tanács munkáját. A laktanya elfoglalásakor szovjet fogságba esett. A Szovjetunióba deportálták. Gyorsított eljárás során szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1957. november 29-én kivégezték. Élt 23 évet.

69.    Ekrem Kemál, műszerész (Skopje, 1924.10.30. – Budapest, 1957.11.29.)

1949-ben, mint jugoszláv állampolgárt, kiutasították az országból, ő azonban visszaszökött. 1956. október 26-án csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz, amelynek egyik vezetője lett. November 4-e után társaival részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Gyorsított eljárással szervezkedés vezetése miatt halálra ítélték. 1957. november 29-én kivégezték. Élt 33 évet.

70.    Pálinkás (Pallavicini) Antal, katonatiszt (Skopje, 1924.10.30. – Budapest, 1957.11.29.)

1956. október 30-án a rétsági harckocsizó ezred Forradalmi Katonai Tanácsának elnökévé választották. A testület élén részt vett a forradalom céljainak megvalósításában. Fegyvert és lőszert adott a Nemzetőrségnek. Október 31-én utasításra ő szervezte meg Mindszenty József hercegprímás Budapestre kísérését. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni ellenállás előkészítésében, de nem vették fel a harcot a szovjet csapatokkal. 1957. december 10-én kivégezték. Élt 35 évet.

71.    Losonczy Géza, kommunista politikus, államminiszter (Érsekcsanád, 1917.05.05. – Budapest, 1957.12.21.)

1956. október 26-án a Központi Vezetőség ülésén Donáth Ferenccel együtt követelte, hogy a párt hagyjon fel a felkelés megbélyegzésével, és folytassanak tárgyalást a felkelők főbb követelései alapján. Október 30-án államminiszterként tagja lett Nagy Imre kormányának, a sajtó- és propagandaügyeket intézte. November 4-én a jugoszláv követségre menekült, 22-én a Nagy Imre csoport többi tagjával együtt elfogták. Ő lett volna a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja. A bírósági tárgyalás megkezdése előtt, 1957. december 21-én, tisztázatlan körülmények között, a vizsgálati fogságban meghalt. Élt 40 évet.

72.    Iván Kovács László, sportköri előadó, bányász (Debrecen, 1930.08.18. – Budapest, 1957.12.30.)

1956. október 23-án részt vett a Rádió előtti tüntetésen, majd csatlakozott a fegyveres felkeléshez a Kálvin téren és az Üllői úton. Ezt követően a Corvin közi csoport tagja lett. A felkelők hamarosan parancsnokuknak tekintették. Október 28-án fogadta őt Nagy Imre, akinek előadta a Corvin köziek követeléseit az ország függetlenségéről, a szovjetek kivonulásáról, a többpártrendszerről. Részt vett a Nemzetőrség megszervezésében. November 4-e után folytatta a szovjet csapatok elleni harcot, majd a forradalom leverése után az ellenállást. 1957 februárjában illegális párt alapítását kezdeményezte, röpcédulákat készített. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték, és 1957. december 30-án kivégezték. Élt 27 évet.

73.    Tihanyi Árpád, tanár (Győr, 1916.01.07. – Győr, 1957.12.31.)

1956. október 26-án Győrből Mosonmagyaróvárra ment, ahol a sortűz után segített helyreállítani a rendet. Ekkor a tanácsházán politikai beszédet mondott a demokratikus átalakulásról, a sortüzek miatti tragédiák okozóinak felelősségre vonásáról, a szovjet csapatok kivonásáról. Később csatlakozott a Dunántúli Nemzeti Tanácshoz. Küldöttségi tagként tárgyalt Budapesten és Bécsben, kérve a mielőbbi gazdasági segítséget és az ENSZ támogatását. Szervezkedés vezetése és hűtlenség vádjával halálra ítélték. 1957. december 31-én kivégezték. Élt 41 évet.

74.    Gulyás Lajos, lelkész (Kisújfalu, 1918.02.04. – Győr, 1957.12.31.)

1956. október 26-án, a mosonmagyaróvári tragédia után mindent megtett a rend helyreállítása érdekében. Október 27-én, lakóhelyén részt vett a helyi Nemzeti Tanács megválasztásában. Testi épségét kockáztatva megmentett egy határőrtisztet a népítélet végrehajtásától, mégis a legsúlyosabb büntetést kapta. 1957. december 31-én kivégezték. Élt 39 évet.

75.    Kiss Antal, fűtő (Diószeg, 1933.07.30. – Budapest, 1957.12.31.)

1956. október 26-án részt vett a mosonmagyaróvári tüntetésben, majd a sortűz után laktanyánál a határőrök lefegyverezésében. Október 27-én a vád szerint egy meglincselt határőrtiszt holttestét meggyalázta, illetve részt vett egy másik, később felakasztott tiszt bántalmazásában. Ezzel az indokkal halálra ítélték. 1957. december 31-én kivégezték. Élt 24 évet.

76.    Zsigmond Imre, gazdálkodó (Doborgasziget, 1924.06.06. – Győr, 1957.12.31.)

1956. október 26-án, Mosonmagyaróváron segített a sortűz sebesültjeinek ellátásában, majd 27-én a vád szerint részt vett egy határőrtiszt bántalmazásában, és egy másik tiszten a népítélet végrehajtásában. Szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1957. december 31-én kivégezték. Élt 33 évet.

77.    Berta József, traktoros, sorkatona (Veszprém, 1934.05.13. – Budapest, 1958.01.02.)

A forradalom első napjaiban szolgálati helyét elhagyva, Várpalotán bekapcsolódott a fegyveres felkelésbe, majd tagja lett a Nemzetőrségnek. Részt vett a Várpalotán állomásozó lövészezred laktanyájának megtámadásában, államvédelmi beosztottak felkutatásában. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcban. Szervezkedés vezetésének vádjával először életfogytiglanra, majd másodfokon halálra ítélték. 1958. január 2-án kivégezték. Élt 24 évet.

78.    Dr. Brusznyai Árpád, tanár, klasszika-filológus (Derekegyháza, 1924.06.27. – Budapest, 1958.01.09.)

1956. október 26-án beválasztották a Veszprém Megyei Forradalmi Tanácsba, melynek kezdettől eszmei irányítója volt. A forradalmi testület vezetőjeként a forradalom céljainak békés megvalósításáért küzdött, fellépett az erőszakos cselekmények megakadályozásáért, a rend fenntartásáért. Rendeletet adott ki a téeszek részbeni feloszlatásáról, a tagosítás során elvett földek visszaadásáról. Zároltatta a DISZ és az MDP vagyonát, és azt a Forradalmi Tanács részére utaltatta át. Intézkedett a Forradalmi Tanács tagjainak felfegyverzéséről. Szervezkedés vezetésének vádjával először életfogytiglanra, majd másodfokon halálra ítélték. 1958. január 19-én kivégezték. Élt 34 évet.

79.    Mayer Antal, villanyszerelő (Budapest, 1913.01.23. – Budapest, 1958.01.14.)

1956 októberének utolsó napjaiban jelentkezett a VI. kerületi Nemzetőrségbe, ahol járőr szolgálatot látott el; részt vett házkutatásokban. Jelenlétében egy őrizetbe vett államvédelmi tisztet a tömeg nyomására átadtak a népítélet végrehajtását követelőknek. Ezért halálra ítélték és 1958. január 14-én kivégezték. Élt 45 évet.

80.    Földes Gábor, színházi rendező (Budapest, 1923.05.31. – Győr, 1958.01.15.)

A forradalom első napjaiban részt vett egy győri tüntetésen, ahol gyújtó hatású beszédet mondott. Közreműködött a Győri Nemzeti Tanács létrehozásában, ő lett az értelmiségi tanács elnöke. Mindent megtett a törvényes rend fenntartása érdekében Győrben és Mosonmagyaróváron is. November 4-e után folytatta az ellenállást, cikkeket írt a Hazánk című újságba, rendezvényeken próbálta meg ébren tartani ’56 szellemét. Első fokon szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával 1957. június 10-én halálra ítélték. Másodfokon december 21-én a gyilkosság vádja alól fölmentették, de az első fokon kiszabott halálos ítéletet mégis jóváhagyták. 1958. január 15-én kivégezték. Élt 35 évet.

81.    Weintráger László, rendőr, segédmunkás (Mosonmagyaróvár, 1928.07.04. – Győr, 1958.01.15.)

1956. október 26-án megjelent a mosonmagyaróvári tüntetésen, továbbá közreműködött foglyok kiszabadításában, de nem tartott a tömeggel a határőrlaktanyához. Október 27-én fenyegetés hatására részt vett egy határőrtiszten elkövetett népítélet végrehajtásában. Szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték, 1958. január 15-én kivégezték. Élt 30 évet.

82.    Cziffrik Lajos, gazdálkodó (Mosonmagyaróvár, 1914.08.10. – Győr, 1958.01.15.)

1956. október 26-án, Mosonmagyaróváron bekapcsolódott a tüntetésbe, de a kórház elé hordott sebesültek látványától rosszul lett, és hazament. Másnap tudta meg, hogy az öccse is megsebesült. Ezért azonnal visszament a kórházhoz, ahol a tömeg egy határőrtiszten népítéletet hajtott végre. Ő ismét rosszul lett a látványtól, és hazament. A tisztet nem bántalmazta, ennek ellenére azzal vádolták, hogy részt vett szervezkedésben és a népítélet végrehajtásában. Halálra ítélték, és 1958. január 15-én kivégezték. Élt 44 évet.

83.    Berecz György, műszerész, gépkocsivezető (Kolozsvár, 1924.05.11. – Budapest, 1958.01.28.)

A forradalom első napjaiban Budapesten ott volt a tüntetéseken, csatlakozott a fegyveres felkeléshez. Ezután tagja lett vállalata forradalmi testületének, ahol a fegyveres őrség megszervezésével bízták meg. November 1-jétől aktívan részt vett a II. kerületi Forradalmi Katonai Bizottmány munkájában. Szervezkedés vezetése miatt halálra ítélték, és 1958. január 28-án kivégezték. Élt 34 évet.

84.    Lénárd Ottó, pék (Pesthidegkút, 1929.06.26. – Budapest, 1958.01.28.)

1954-ben elítélték, így a forradalom első időszakában a büntetését töltötte. Rabmunkahelyéről szabadulva azonnal csatlakozott a II. kerületi Forradalmi Katonai Bizottmányhoz. Ezt követően őrszolgálatot teljesített, államvédelmi beosztottak előállításában, házkutatásokban vett részt. Első fokon szervezkedésben való részvétel miatt tizenöt év börtönbüntetést kapott. Ezt másodfokon szervezkedés vezetésének minősítették át, és így a hatályos törvények szerint halálra ítélhették. 1958. január 28-án kivégezték. Élt 29 évet.

85.    Földesi Tibor, villanyszerelő (Szeged, 1923.07.09. – Szeged, 1958.01.31.)

Vezetőként részt vett a szegedi Forradalmi Bizottmány munkájában. 1956. november 4-e után fegyvert szerzett a felkelőknek, hogy folytathassák a harcot. A forradalom leverése után elhagyta az országot, Ausztriába, majd Nyugat-Németországba menekült. Egy emigráns szervezet megbízásából hazatért, és folytatta az ellenállást. Lakásán rejtegette a szegedi börtön volt parancsnokát, ez azonban a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa számára nem jelentett enyhítő körülményt. A vád szerint második szökése után az USA katonai titkosszolgálata Németországban kiképezte őt, és újra Magyarországra küldte. Mozgalom vezetésének vádjával halálra ítélték, és 1958. január 31-én kivégezték. Élt 35 évet.

86.    Renner Péter, térképész (Brno, 1933.03.20. – Budapest, 1958.02.05.)

1956. október 23-án csatlakozott a Szabad Nép-székház előtti tüntetéshez. Jelen volt a Sztálin-szobor ledöntésénél. Október 24-én öt napra letartóztatták. Október 29-én bekapcsolódott a felkelésbe. Később a Corvin közi csoport és a Nemzetőrség parancsnoksága között volt összekötő. November 4-e után vezetőként részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. A forradalom leverése után Bécsbe ment. Később a magyar Forradalmi Tanács utasítására a fegyveres ellenállás szervezése céljából visszatért Magyarországra. A politikai nyomozószervek tudtak az érkezéséről és tevékenységéről. Az ország tervezett elhagyását megelőzően letartóztatták. Szervezkedés vezetése miatt halálra ítélték, és 1958. február 5-én kivégezték. Élt 25 évet.

87.    Sörös Imre, elektrolakatos (Temerin, 1932.10.27. – Budapest, 1958.02.05.)

1956. november 3-a után élelmiszert szállított a budapesti felkelőknek. A forradalom leverése után elhagyta az országot, majd a vád szerint hírszerzési feladattal és illegális csoportok létrehozásával megbízva tért vissza az országba, és folytatta az ellenállást. Több ízben embereket csempészett Ausztriába. Szervezkedés vezetése miatt halálra ítélték, és 1958. február 5-én kivégezték. Élt 26 évet.

88.    Zsigmond László, kocsifelíró (Szombathely, 1921.10.12. – Budapest, 1958.02.05.)

Jelentkezett a VII. kerületi Nemzetőrségbe, tagja volt a MÁV munkástanácsának. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, információkat gyűjtött a szovjet csapatok mozgásáról, röpcédulákat terjesztett és segítséget nyújtott egy illegális csoport létrehozásához. Szervezkedésben való részvétel vádjával halálra ítélték, és 1958. február 5-én kivégezték. Élt 37 évet.

89.    Franyó Ferenc, hajtó (Budapest, 1927.12.13. – Budapest, 1958.02.20.)

1956. október 23-án, Budapesten ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél. Csatlakozott a fegyveres felkeléshez, részt vett a Szabad Nép-székház, a Rádió, valamint a Köztársaság téri pártház ostromában. November 4-e után a Thököly út 44. számú házba települt felkelőcsoport egyik vezetőjeként harcolt a szovjet csapatok ellen. Bár megmentette egy államvédelmi tiszt életét, a legsúlyosabb büntetést kapta. Halálra ítélték, és 1958. február 20-án kivégezték. Élt 31 évet.

90.    Nagy József, rendőr, szállítómunkás (Kisléta, 1929.05.01. – Budapest, 1958.02.28.)

1956. október 26-án jutott fegyverhez a csepeli rendőrkapitányságnál. Később csatlakozott egy fegyveres csoporthoz, akik a korábbi csepeli tanácselnököt keresték. A vád szerint részt vett egy személy életének kioltásában: fegyvert használt egy magát igazolni nem akaró, menekülő személlyel szemben. Halálra ítélték, és 1958. február 28-án kivégezték. Élt 29 évet.

91.    Farkas Imre, bádogos (Csepel, 1929.02.21. – Budapest, 1958.02.28.)

1956. október 26-án, a csepeli rendőrségen fegyverhez jutott, később csatlakozott egy fegyveres csoporthoz. A vád szerint részt vett egy személy életének kioltásában. Annak ellenére, hogy a tanúk egyértelműen igazolták, hogy Farkas Imre megpróbálta megakadályozni társa fegyverhasználatát, a legsúlyosabb büntetést kapta. Halálra ítélték, és 1958. február 28-án kivégezték. Élt 29 évet.

92.    Petrus József, bányász (Balatonszemes, 1936.04.28. – Pécs, 1958.03.05.)

Rabmunkahelyéről 1956. november 4-én szabadult, majd csatlakozott a Mecsekben szerveződő fegyveres csoporthoz, a „láthatatlanokhoz”. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást. 1957 elején Pécsett közreműködött egy fegyveres csoport megszervezésében. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával halálra ítélték, és 1958. március 5-én kivégezték. Élt 22 évet.

93.    Kőrösi Sándor, katonatiszt (Szekszárd, 1932.03.18. – Budapest, 1958.03.06.)

1956. október 31-én a csepeli Királyerdőben lévő üteg lövegeivel részt vett a városrész védelemének megerősítésében. November 4-e után vezetésével a nemzetőrök és katonák a szovjet csapatoknak nagy veszteségeket okoztak, irányításával már a tököli szovjet repülőteret lőtték. November 7-én egy szovjet repülőgépet sikerült megsemmisíteniük. November 10-én társaival Ausztria felé menekült. Kőszegen elfogták őket, letartóztatása után december 4-én elengedték. Ekkor saját kérésére leszerelt. 1957 áprilisában újból letartóztatták, szervezkedés vezetése, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. március 6-án kivégezték. Élt 26 évet.

94.    Major Ernő, szíjgyártó (Budapest, 1915.01.15. – Budapest, 1958.03.06.)

1956. október 29-én beválasztották a csepeli Ideiglenes Nemzeti Bizottságba, majd megszervezte a Nemzetőrséget, melynek parancsnokává választották. Öt századot hozott létre, de nemzetőrnek nem vették föl azokat, akik a bűnügyi nyilvántartásban szerepeltek. Október 30-án tagja volt annak a küldöttségnek, amely a csepeliek követeléseit adta át Nagy Imrének. A csepeli nemzetőrök november 4-e után a szovjet csapatokkal felvették a harcot. Szervezkedés vezetésének vádjával első fokon 1957. december 14-én tizenkét év börtönre ítélték. Másodfokon ítéletét halálbüntetésre változtatták. 1958. március 6-án kivégezték. Élt 43 évet.

95.    Andi József, katonatiszt (Pusztahencse, 1924.03.27. – Budapest, 1958.03.06.)

1956. november 2-át követően csatlakozott a csepeli Nemzetőrséghez, ahol a szolgálat megszervezésével és irányításával bízták meg. Gondoskodott a nemzetőrök ellátásáról, a sebesültek gondozásáról, és mindkét oldal elesettjeinek eltemetéséről. 1956. november 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték, és 1958. március 6-án kivégezték. Élt 34 évet.

96.    Somogyi Tibor, sorkatona (Murakeresztúr, 1935.03.06. – Budapest, 1958.03.06.)

1956. november 4-én Nagy Imre beszédének hatására jelentkezett a XXI. kerületi Nemzetőrségbe, ahol fegyvert kapott. November 7-én tüzet nyitottak a szovjet repülőkre, továbbá két harckocsit is eltaláltak. November 8-án, fölmérve a hatalmas túlerőt, a csoport beszüntette a küzdelmet, és föloszlott. Első fokon életfogytiglanra ítélték, ezt a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa halálbüntetésre változtatta. 1958. március 6-án, a huszonharmadik születésnapján kivégezték.

97.    Babolcsai István, kőműves, kazánfűtő (Balatonkenese, 1905.04.12. – Budapest, 1958.03.06.)

1956. november 4-én csatlakozott az egyik székesfehérvári fegyveres csoporthoz, majd amikor a harcokban szétszóródott ellenállók egyesültek, a fegyveresek parancsnoka lett. Elfoglalták a székesfehérvári rádióállomást, később tüzet nyitottak a szovjet katonákra. Szervezkedés vádjával halálra ítélték. 1958. március 6-án kivégezték. Élt 53 évet.

98.    Molnár Sándor, bányász (Pusztaegres, 1933.05.24. – Budapest, 1958.03.06.)

A forradalom első napjaiban több tüntetésen is részt vett Székesfehérvárott. November 4-e után csatlakozott a Babolcsai István által vezetett csoporthoz, bekapcsolódott a szovjet csapatok elleni harcokba. Hamarosan őt tekintették parancsnokhelyettesnek. Részt vett a székesfehérvári rádióállomás elfoglalásában, és néhány erőszakos cselekmény megakadályozásában. Első fokon tíz év börtönbüntetésre ítélték szervezkedés vádjával. Az ítéletet másodfokon halálbüntetésre súlyosbították. 1958. március 6-án kivégezték. Élt 25 évet.

99.    Palotás József, kovácsmester, lakatos (Szombathely, 1935.04.06. – Budapest, 1958.03.14.)

1956. november 1-jén, Budapesten csatlakozott a Baross tér 19. szám alatti fegyveres felkelőcsoporthoz. November 4-ét követően már parancsnokként irányította a Landler Jenő utca 44. számú házból a szovjet csapatok elleni fegyveres harcot. 1957 januárjában megpróbálta elhagyni az országot, de Zalaszentgróton letartóztatták. Első fokon életfogytiglanra ítélték, ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa halálbüntetésre változtatta. 1958. március 14-én kivégezték. Élt 23 évet.

100.    Bognár Ottó, bányász (Szombathely, 1931.10.09. – Budapest, 1958.03.14.)

A forradalom napjaiban szabadult, majd a Péterfy Sándor Utcai Kórházban részt vett a sebesültek szállításában. November 4-én csatlakozott a Palotás József vezette fegyveres csoporthoz. A vád szerint kioltotta egyik, árulónak tartott társuk életét. Szervezkedésben való tevékeny részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték, és 1958. március 14-én kivégezték. Élt 27 évet.

101.    Dr. Fáy Ferenc, jogász, kocsikísérő (Szeged, 1908.10.30. – Budapest, 1958.03.14.)

1956. október 28-át megelőzően irányította a nagytétényi Nemzetőrség megszervezését. Vezetőként részt vett államvédelmi beosztottak letartóztatásában, kihallgatásában. Mindent megtett a törvényes rend fenntartása érdekében. November 4-e után részt vett a szovjet csapatokkal szembeni ellenállás szervezésében. Szervezkedés vádjával életfogytiglanra ítélték, majd a másodfokú bíróság ezt halálbüntetésre súlyosbította. 1958. március 14-én kivégezték. Élt 50 évet.

102.    Zrínyi János, gazdálkodó (Sály, 1925.12.24. – Budapest, 1958.03.14.)

1956. október 28-át megelőzően ott volt a nagytétényi tüntetésen, később tagja lett az ideiglenes forradalmi tanácsnak, majd a Nemzeti Bizottságnak és a Nemzetőrségnek. Részt vett több letartóztatásban és kihallgatásban. Közreműködésével katonákat és rendőröket fegyvereztek le, két löveget vitt a budafoki felkelőknek. November 4-e után harcolt a szovjet csapatok ellen. Szervezkedés vezetésének vádjával első fokon életfogytiglanra, másodfokon halálbüntetésre ítélték. 1958. március 14-én kivégezték. Élt 33 évet.

103.    Pópa (Papp) József, segédmunkás (Budapest, 1927.09.15. – Budapest, 1958.04.16.)

1956. október 24-én csatlakozott a Széna téri fegyveres felkeléshez. Később munkahelyén, a Ganz Villamossági Gyár öntödéjében a munkástanács elnökhelyettese lett. E tisztségében megakadályozta a káderanyag elégetését, azt kiosztotta a munkásoknak. November 4-e után az I. kerületben a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva társaival folytatta a harcot. Szovjet harckocsikat támadtak meg. A harc során hét szovjet katona meghalt, többen megsebesültek. December 10-én a Maros utcai laktanya előtt rálőtt egy szovjet katonákból és magyar karhatalmistákból álló vegyes alakulatra. Ezért gyilkosság vádjával és szervezkedésben való részvétel miatt halálra ítélték. 1958. április 16-án kivégezték. Élt 31 évet.

104.    Péch (Eckhardt) Géza, üzemmérnök (Budapest, 1930.05.07. – Budapest, 1958.04.22.)

1956. október 24-étől a Péterfy Sándor Utcai Kórház mentőseként sebesülteket mentett és szállított. November 6-án mentés közben megsebesült, a traumatológiára került. Két nappal később egy razzia során letartóztatták, de egy hét múlva szabadon engedték. Felesége kisfiukkal együtt Ausztriába menekült. Bekapcsolódott a II. sz. Női Klinikán folyó szervezkedésbe. Közben igyekezett információkat gyűjteni a Szovjetunióba hurcolt fiatalokról. Kijutott Bécsbe, s mikor megtudta, hogy fia Angliában van, elvállalta, hogy visszajön Magyarországra, és sebesülteket juttat ki Ausztriába. Idehaza azonnal letartóztatták. Államrend elleni mozgalom vezetésének vádjával halálra ítélték. 1958. április 22-én kivégezték. Élt 28 évet.

105.    Balogh László, csatornatisztító (Arad, 1925.06.09. – Budapest, 1958.04.22.)

1956 októberének utolsó napjaiban csatlakozott a Baross téri nemzetőr alegységhez. Szakaszparancsnokként végrehajtotta egy államvédelmi beosztott letartóztatását. November 4-től a Baross téren harcolt a szovjet csapatok ellen. November 27-én elhagyta az országot, majd a bécsi emigráció megbízásából kétszer hazatért, hogy megszervezze a sebesültek Ausztriába kijuttatását. Második visszatérését követően - február 6-án - Székesfehérvárra menet igazoltatták, letartóztatták. 1957. október 4-én első fokon szervezkedés vádjával halálra ítélték, ezt 1958. április 15-én másodfokon jogerőre emelték. Egy hét múlva, 1958. április 22-én kivégezték. Élt 33 évet.

106.    Gerlei József, villanyszerelő (Budapest, 1930.08.23. – Budapest, 1958.04.22.)
1956. november 1-jén szabadította ki őt a budapesti Gyűjtőfogházból az a forradalmi csoport, amelynek Darvas Iván is tagja volt. A Baross téren csatlakozott a Nemzetőrséghez. A forradalom leverése után december elején Ausztriába menekült, de visszajött, hogy családját is átvigye a határon. Elvállalta két levél hazahozatalát, az egyik Marián alezredesnek, a másik Maléter Pálnak szólt. December 22-én sikerült újra kijutnia Bécsbe, de ismét hazajött, részt vett illegális megbeszéléseken. Február 6-án letartóztatták. Első fokon államrend elleni szervezkedés vezetése miatt életfogytiglanra ítélték, ezt másodfokon halálbüntetésre súlyosbították. 1958. április 22-én kivégezték. Élt 28 évet.

107.    Békési Béla, műtős, orvostanhallgató (Makó, 1926.11.03. – Budapest, 1958.04.22.)

1956. október 23-án részt vett a tüntetéseken, majd október 28-át követően belépett az orvosi egyetem Nemzetőrségébe, ahol őrszolgálatot látott el. November 4-én lebeszélte a fegyveres ellenállókat arról, hogy a kórházat tűzharcban védjék. A klinikán maradt fegyvereket javaslatára a halottasház szellőzőjében rejtették el. A fiatalokat a fegyveres harc helyett a politikai ellenállásra buzdított. Decemberben a bécsi emigráció küldötteivel felkereste Nickelsburg Lászlót, hogy rávegye őt a fegyveres ellenállás vezetésére. 1957. február 11-én letartóztatták. Szervezkedés kezdeményezésének és vezetésének vádjával első fokon életfogytiglanra, másodfokon halálbüntetésre ítélték. 1958. április 22-én kivégezték. Élt 32 évet.

108.    Dr. Szilágyi József, vállalati osztályvezető (Debrecen, 1917.04.24. – Budapest, 1958.04.24.)

1956. október 22-én részt vett és felszólalt a műegyetemi nagygyűlésen. A forradalom első napjaiban a Belügyminisztérium Budapesti Főosztályán Kopácsi Sándor mellett dolgozott. Október 28-a után Széll Jenővel megszervezte, majd vezette Nagy Imre miniszterelnöki titkárságát. November 4-én családjával együtt a jugoszláv követségre menekült, november 22-e után őt is Romániába internálták. Snagovban letartóztatták. A nyomozók kérdéseire megtagadta a választ, szenvedélyesen védte igazát, éhségsztrájkot folytatott. A per megkezdésekor mindent elkövetett az igazság kiderítése érdekében, ezért ügyét a Nagy Imre-pertől elkülönítve tárgyalták. Szervezkedés kezdeményezésének vádjával halálra ítélték, és 1958. április 24-én kivégezték. Élt 41 évet.

109.    Bosnyák Gábor, segédmunkás (Mezőtúr, 1930.06.04. – Budapest, 1958.04.24.)

1956. október 23-án, Budapesten a Práter utcai iskolában csatlakozott a felkeléshez. Rajparancsnokként részt vett a Rádió ostromában és a Corvin közi harcokban, majd a Szabad Nép-székházának védelmére rendelték ki. Október 30-31-én alegységével a Köztársaság téren a titkos börtönök utáni kutatást biztosította. Első fokon húsz év börtönre ítélték, ezt másodfokon halálbüntetésre változtatták. 1958. április 24-én kivégezték. Élt 28 évet.

110.    Szilágyi László, terv-előadó (Debrecen, 1917.04.24. – Budapest, 1958.04.24.)

A forradalom első napjaiban Nyíregyházán részt vett a tüntetésen, a Kossuth Gimnázium erkélyéről beszédet mondott. Innen a tüntető tömeg a szovjet emlékműhöz vonult, és ledöntötte Malinovszkij marsall szobrát. A megalakult munkástanács elnökévé választották. Követeléseiket tartalmazó táviratot küldött Nagy Imrének. Részt vett a Nemzetőrség megszervezésében. Intézkedett a munkások bérének kifizetéséről. Hírszerző csoportot hozott létre a szovjet csapatmozgások megfigyelésére. Az információkat továbbították Miskolcra, Budapestre, Debrecenbe, a forradalmi bizottságoknak. A megyei munkástanács elnökévé választották. Szervezkedés kezdeményezése miatt halálra ítélték. 1958. május 6-án kivégezték. Élt 34 évet.

111.    Tomasovszky András, villanyszerelő (Alma-Ata, 1923.12.22. – Debrecen, 1958.05.06.)

1956. október 26-án, Nyíregyházán a tüntetésen ő tűzte ki a nemzeti lobogót a levert vörös csillag helyére. A szovjet Malinovszkij marsall lovasszobrának ledöntésekor fölolvasta a miskolci forradalmárok ötpontos követelését, melyet később tízezer példányban kinyomtattak. A Szilágyi László által Nagy Imrének fogalmazott táviratot ő olvasta fel hangosbemondón a tömegnek. Részt vett a munkástanács megalakításában, majd társaival kiszabadította a városi börtön foglyait. Ő lett a szovjet csapatmozgásokat figyelő hírszerző csoport vezetője. Szervezkedés kezdeményezése vádjával halálra ítélték. Fivérei – mindketten a szovjet hadsereg tisztjei voltak – sem tudták az életét megmenteni. 1958. május 6-án kivégezték. Élt 35 évet.

112.    Kokics Béla, segédmunkás (Sóskút, 1924.03.15. – Budapest, 1958.05.08.)

1956. október végén jelentkezett a XII. kerületi Nemzetőrségbe. Járőrszolgálatot látott el, vezető politikusok lakásának őrzésében vett részt. Fellépett a törvényes rend védelme érdekében. November 4-e után az I. kerületben a szovjet csapatoknak súlyos veszteséget okozva folytatta társaival a fegyveres harcot, melynek során több szovjet katona életét vesztette. Szervezkedésben való részvétel, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. május 8-án kivégezték. Élt 34 évet.

113.    Pércsi Lajos, katonatiszt (Földes, 1911.07.21. – Budapest, 1958.05.10.)

1956. október 30-án alakulatát keresve jutott el a Rádió épületéhez, ahol szolgálatra jelentkezett. Részt vett államvédelmi beosztottak kihallgatásában. Nagy Imre felhívására Óbudán a Schmidt-kastélyban parancsnokként megszervezte a fegyveres ellenállást. Utasítására megrongálták a Hármashatár-hegyen lévő rádió adó-vevő állomást. A harc folytatását kilátástalannak tartotta. November 16-án leszerelt. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1958. május 10-én kivégezték. Élt 47 évet.

114.    Csiki Lajos, katonatiszt (Dorog, 1931.08.15. – Budapest, 1958.05.10.)

1956. november 2-án parancsra egy huszonhárom gépkocsiból álló alegységet vezetett Budapestre. Két nap múlva, a szovjet támadás után elhagyta állomáshelyét, és csatlakozott a Schmidt-kastélyban Pércsi Lajos egységéhez, aki szovjet csapatok mozgásának felderítésével bízta meg. Később parancsnokként részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. November 7-én délelőtt még tüzet nyitottak a szovjet katonai egységekre. Délután már, megbizonyosodva a hatalmas túlerőről, embereit a hiábavaló küzdelem feladására szólította föl. Mozgalom vezetése és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. május 10-én kivégezték. Élt 27 évet.

115.    Erdősi Ferenc, katonatiszt (Bakonybél, 1935.08.09. – Budapest, 1958.05.10.)

1956. november 4-e után csatlakozott a Pércsi Lajos vezette óbudai fegyveres csoporthoz. Parancsra felrobbantotta a hármashatár-hegyi rádió adó-vevő állomást, és részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Ezért szervezkedés vezetése, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték, és 1958. május 10-én kivégezték. Élt 23 évet.

116.    Törzsök Géza, szabómester (Budapest, 1911.06.27. – Budapest, 1958.05.20.)

1956. október 28-át megelőzően hangadóként, szervezőként több tüntetésen vett részt, majd csatlakozott a Forradalmi Karhatalmi Bizottsághoz. November 4-e után a XIII. kerületi fegyveres csoport tagjaként részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, röpcédulákat készített és terjesztett, melyekben koalíciós kormányt és szabad választásokat követelt. Szervezkedés vezetése és hűtlenség vádjával halálra ítélték, és 1958. május 20-án kivégezték. Élt 47 évet.

117.    Ábrahám József, szerszámkészítő (Budapest, 1924.12.20. – Budapest, 1958.06.11.)

Október utolsó napjaiban csatlakozott a felkeléshez, és részt vett a megalakuló Magyar Forradalmi Ifjúság Párt szervezésében. A forradalom leverése után elhagyta az országot, majd visszatérve folytatta az ellenállást, és információkat gyűjtött a szovjet egységekről, illetve különböző katonai bázisokról. Szervezkedésben való részvétel és hűtlenség vádjával halálra ítélték. 1958. június 11-én kivégezték. Élt 34 évet.

118.    Nagy András, vasesztergályos (Debrecen, 1934.07.12. – Budapest, 1958.06.11.)

A forradalom leverése után, 1957-ben különböző információkat gyűjtött a debreceni szovjet katonai repülőtérről. Hűtlenség és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett cselekmények vádjával első fokon 17 év börtönre, másodfokon halálra ítélték. 1958. június 11-én kivégezték. Élt 24 évet.

119.    Nagy Imre, kommunista politikus, miniszterelnök (Kaposvár, 1896.06.07. – Budapest, 1958.06.16.)

1956. október 23-án a tüntetők követelésére visszavették a párt vezetésébe, majd ismét ő lett a miniszterelnök. A társadalom akaratával egybeesően tűzszünetet hirdetett, fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer újbóli bevezetését. November 1-jén bejelentette az ország semlegességét, kilépését a Varsói Szerződésből. 4-én hajnalban a jugoszláv követségre menekült. November 22-én a Kádár-kormány menlevelével hagyta el az épületet, ekkor a szovjetek őrizetbe vették és Romániába internálták. 1957. április 14-én tartóztatták le Snagovban. 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélték. Nem kért kegyelmet. Másnap kivégezték. Élt 62 évet.

120.    Gimes Miklós, kommunista újságíró (Budapest, 1917.12.22. – Budapest, 1958.06.16.)

A forradalom alatt napilapot alapított Magyar Szabadság címmel. 1956. november 4-e után a szellemi ellenállás egyik vezéralakja volt: Október Huszonharmadika címmel illegális lapot szerkesztett, és Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom néven ellenállási szervezetet hozott létre. A Nagy Imre és társai elleni perben szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával halálra ítélték. 1958. június 16-án kivégezték. Élt 41 évet.

121.    Maléter Pál, katonatiszt, honvédelmi miniszter (Eperjes, 1917.09.04. – Budapest, 1958.06.16.)

Ezredes, a Katonai Műszaki Kisegítő Alakulatok parancsnoka. 1956. október 25-én tűzszünetet kötött a Kilián laktanya környékén harcoló felkelőkkel. A Corvin közi felkelőknek azt javasolta, hogy október 28-a után se tegyék le a fegyvert. Október 31-én – ezen a napon kinevezik miniszter-helyettesnek – Nagy Imre kérésére a munka felvételére szólította fel a munkástanácsokat. November 3-án mint honvédelmi miniszter vesz részt a szovjet csapatok kivonásáról folytatott tárgyalásokon. A tököli szovjet bázison a magyar delegáció többi tagjával együtt Szerov tábornok, a KGB vezetője letartóztatta. Szervezkedés kezdeményezése, vezetése, zendülés, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélték. 1958. június 16-án kivégezték. Élt 41 évet.

122.    Gábor Péter, munkás (Földeák, 1919.10.19. – Budapest, 1958.06.16.)

1956. október végén jelentkezett az újpesti Nemzetőrségbe, ahol őrszolgálatot látott el. Október 31-én csatlakozott egy államvédelmi beosztottak után kutató csoporthoz. November 4-e után is részt vett a Nemzetőrség munkájában. A kijárási tilalomnak érvényt szerezve, lövéseket adott le egy személyre, aki belehalt sérüléseibe. A sztrájk folytatását támogatta, agitált a Kádár-kormány elismerése ellen. Szervezkedésben való részvétel vádjával először tizenkét és fél év börtönre ítélték, majd ezt másodfokon halálbüntetésre változtatták. 1958. június 16-án kivégezték. Élt 39 évet.

123.    Újvári József, bányász, segédmunkás (Budapest, 1927.02.26. – Budapest, 1958.06.25.)

1956 októberének végén részt vett a fegyveres felkelésben, a Rádió elfoglalásában. Ezt követően a VIII. kerületi Nemzetőrség parancsnokává választották, később a rendőri állomány vezetését is ő látta el. Házkutatásokban, kihallgatásokban vett részt. November 4-e után csoportja élén harcolt a szovjet csapatok ellen. November 8-án Ausztriába menekült, majd nem sokkal később visszatért Magyarországra. Másodszor már nem tudott kijutni az országból. A határon fogták el. Szervezkedés vezetése miatt halálra ítélték. 1958. június 25-én kivégezték. Élt 31 évet.

124.    Kósa Ferenc, béres (Budapest, 1938.06.11. – Budapest, 1958.06.25.)

1956. október 23-án a tüntetők között volt, később a Kilián laktanyából fegyvert szerezve csatlakozott a fegyveres felkeléshez. Budapesten jelen volt a Rádió, majd október 30-án a Köztársaság téri pártház ostrománál, részt vett a pincebörtönök felderítésére irányuló akcióban. Később egy VII. kerületi felkelőcsoporthoz csatlakozott. Szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. június 25-én kivégezték. Élt 20 évet.

125.    Molnár Károly, hegesztő, géplakatos (Hajmás, 1930.10.26. – Budapest, 1958.07.05.)

1956. október 25-én részt vett a XVIII. kerületi pártbizottság előtti tüntetésen, ahol fegyvert szerzett, és részt vett az épület elfoglalásában. Ezt követően csatlakozott a kerületi fegyveres csoporthoz, majd megalakították a kerületi Forradalmi Nemzeti Bizottságot. Házkutatásokban, államvédelmi beosztottak előállításában vett részt. November 4-ét követően folytatta a harcot a szovjet csapatok ellen. A vád szerint egy árulónak vélt személyt agyonlőtt. Külföldre akart távozni, de a szovjetek letartóztatták, és átadták a hatóságoknak. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1958. július 5-én kivégezték. Élt 28 évet.

126.    Steiner Lajos, fuvaros (Budapest, 1930.11.28. – Budapest, 1958.08.05.)

1956. október 28-án, Budapesten csatlakozott a VII. kerületi Nemzetőrséghez, melynek hamarosan parancsnoka lett. Közreműködött államvédelmi beosztottak letartóztatásában. Október 30-án részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában. Jelen volt a fegyveres csoportok parancsnokainak november 3-ai gyűlésén, ahol a VII. kerület egyik körzetének ellenőrzésével bízták meg. November 4-e után felvette a harcot a szovjet csapatokkal. Elmenekült az országból, majd az amnesztiában bízva visszajött. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1958. augusztus 5-én kivégezték. Élt 28 évet.

127.    Korsós József, géplakatos, sorkatona (Solt, 1935.07.06. – Budapest, 1958.08.09.)

A forradalom kitörése után alakulatával október 29-ig a dunakeszi vagongyár őrzését látta el. Felvették a kapcsolatot a Nemzetőrséggel, részükre fegyvert, lőszert adtak át. Október 30-án parancsra, tüzelőállást foglaltak el a helyi temetőnél. Október 31-én tüzet nyitottak az arra haladó szovjet tehergépkocsira, melynek következtében több szovjet katona életét vesztette. Ezért szervezkedés, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. augusztus 9-én kivégezték. Élt 23 évet.

128.    Czédli István, villanyszerelő, sorkatona (Budapest, 1935.10.19. – Budapest, 1958.08.09.)

A forradalom kitörése után alakulatával október 29-ig a Dunakeszi Vagongyár őrzését látta el. Felvették a kapcsolatot a Nemzetőrséggel, részükre fegyvert, lőszert adtak át. Október 30-án parancsra, tüzelőállást foglaltak el a helyi temetőnél. Október 31-én tüzet nyitottak az arra haladó szovjet tehergépkocsira. A vád szerint lelőtt egy szovjet tisztet, és az ezt követő tűzcsapásban több szovjet katona meghalt. Ezért szervezkedésben való részvétel, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. augusztus 9-én kivégezték. Élt 23 évet.

129.    Szegedi Flórián, vízvezeték-szerelő (Kispest, 1929.12.11. – Budapest, 1958.09.03.)

A rendőrségi őrizetből a forradalom napjaiban szabadult. 1956. október 27-én jelentkezett a kispesti Nemzetőrségbe, ahol rendfenntartó feladatokat látott el. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban, csatlakozott a Bojtor Béla vezetésével harcoló fegyveres csoporthoz. Tűzharcban megsebesült. Szervezkedés vezetése miatt ítélték halálra. 1958. szeptember 3-án kivégezték. Élt 29 évet.

130.    Toracz Sándor, bányász (Budapest, 1930.01.24. – Budapest, 1958.09.03.)

1956. november 4-e után Budapesten csatlakozott a Baross téri fegyveres csoporthoz. Részt vett államvédelmi beosztottak és pártfunkcionáriusok letartóztatásában. Később felvette a harcot a szovjet csapatokkal. November 7-én társaival megtámadta a Bethlen téri moziban lévő államvédelmi alegységet. A forradalom leverése után röplapokat terjesztett. A harc folytatása céljából fegyvert és lőszert szerzett, melyet nem szolgáltatott be. A vád szerint ő kísérte kórházba azt a személyt, akinek haláláért Tóth Ilonát és társait tették felelőssé. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. Nem kért kegyelmet. 1958. szeptember 3-án kivégezték. Élt 28 évet.

131.    Dr. Szobonya Zoltán, jogász (Jánoshalma, 1909.11.07. – Kecskemét, 1958.09.29.)

1956. október 28-án a jánoshalmi Forradalmi Bizottság titkárává választották. Részt vett a helyi Nemzetőrség megszervezésében. Október 30-án élelmet küldtek a budapestiek megsegítésére. Tizenkilenc pontos követelést fogalmaztak meg, engedélyezték az egykori koalíciós pártok szervezését, de nem gátolták a kommunista párt munkáját sem. November 4-e után megszervezte az ellenállást, de harcra végül nem került sor. Szervezkedés kezdeményezésének és vezetésének vádjával halálra ítélték. 1958. szeptember 29-én kivégezték. Élt 49 évet.

132.    Klenovszki István, segédmunkás (Budapest, 1936.09.03. – Budapest, 1958.10.04.)

A forradalom első napjaiban csatlakozott a tüntetőkhöz, majd a Corvin közi fegyveresekhez. Részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában, a föld alatti börtönök keresésében, valamint államvédelmi tisztek előállításában. November 4-e után a VIII. kerületben harcolt a szovjet csapatok ellen. A vád szerint agyonlőtt egy árulónak tartott tizenhét éves tanulót. Ezért és szervezkedésben való részvétel miatt halálra ítélték. 1958. október 4-én kivégezték. Élt 22 évet.

133.    Kovács József, főkönyvelő (Békéscsaba, 1926.08.30. – Szeged, 1958.10.06.)

A szegedi orvosi egyetemről izgatás vádjával 1947-ben kizárták. A forradalom első napjaiban részt vett a szegedi tüntetésen, ahol a katonák sortüzet nyitottak a tömegre. Megsebesült. Október 29-én tagja lett a Forradalmi Bizottságnak. A belbiztonsági szervek vezetését bízták rá. November 4-én a Forradalmi Bizottság még élére állt a fegyveres felkelésnek, de Kovács József javaslatára másnap összegyűjtötték a fegyvereket. Az általa vezetett ülésen javasolta a Kádár-kormány elismerését, és fölvette a kapcsolatot az MSZMP-vel, amely támogatásáról biztosította a Forradalmi Bizottságot. A szovjetek letartóztatták. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1958. október 6-án kivégezték. Élt 32 évet.

134.    Kovács Dezső, hőszigetelő (Gyömrő, 1920.12.04. – Budapest, 1958.10.07.)

1956. október 28-án, Budapesten jelentkezett a VII. kerületi Nemzetőrségbe. Részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában. Csoportjával fölvette a kapcsolatot Solymosi János alezredessel, a VIII. kerületi katonai parancsnokkal. Segítségével a Belügyminisztérium raktárából jelentős mennyiségű fegyverhez és felszereléshez jutottak. November 4-e után is folytatta az ellenállást. Csoportja élén harcolt a szovjet csapatok ellen, de november 7-én a túlerő hatására beszüntették a fegyveres harcot. Ezután még tíz napon át röplapokat terjesztett. Szervezkedés vezetése miatt halálra ítélték. 1958. október 7-én kivégezték. Élt 38 évet.

135.    Kovács Imre, segédmunkás (Monor, 1929.10.13. – Budapest, 1958.10.07.)

1956. október 28-a után jelentkezett a VII. kerületi Nemzetőrségbe, ahol járőr szolgálatot látott el. Részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában, államvédelmi beosztottak letartóztatásában. Társaival lefegyverezték az Eötvös utcai fegyverraktár őrségét, és nagy mennyiségű fegyvert szereztek. Ő irányította a Fővárosi Villamosvasút Vállalat Akácfa utcai központja elleni támadást, ahol információik szerint ÁVH-sok rejtőztek. November 4-e után is folytatta a fegyveres harcot. A forradalom leverése után röplapokat terjesztett. Annak ellenére, hogy védelmébe vett egy pártfunkcionáriust, mégis a legsúlyosabb büntetést kapta. Szervezkedés vezetése miatt 1958. október 7-én kivégezték. Élt 29 évet.

136.    Dóczi Dénes, segédmunkás (Budapest, 1932.11.20. – Budapest, 1958.10.07.)

Nem sokkal a forradalom kitörése után Budapesten jelentkezett a VII. kerületi Nemzetőrségbe, ahol gépkocsik ellenőrzését végezte. Később a rendfenntartóknál működött. Részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában, továbbá a Fővárosi Villamosvasút Vállalat Akácfa utcai központja elleni támadásban, ahol információik szerint államvédelmi beosztottak rejtőztek. A forradalom leverése után folytatta a politikai ellenállást, röplapokat terjesztett. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1958. október 7-én kivégezték. Élt 26 évet.

137.    Modori Sándor, bányász (Borszörcsök, 1923.05.05. – Budapest, 1958.10.07.)

1956. október 28-át követően Budapesten csatlakozott a Kovács Dezső által vezetett Wesselényi utcai fegyveres csoporthoz, és bekapcsolódott a felkelésbe. A vád szerint részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában. November 4-e után folytatta társaival a fegyveres harcot. Szervezkedésben való részvétel vádjával halálra ítélték. 1958. október 7-én kivégezték. Élt 35 évet.

138.    Erős István, segédmunkás (Üllő, 1913.09.27. – Budapest, 1958.10.10.)

A vád szerint Budapesten részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában és egy államvédelmi beosztottal szemben az Aradi utca sarkán lezajlott népítélet végrehajtásában. Megvádolták gyújtogatással és a december 6-i vörös zászlós tüntetés megzavarásával is. Annak ellenére, hogy a fenti cselekmények egy részét a bírósági tárgyaláson nem sikerült rábizonyítani, első fokon szervezkedésben való részvétel miatt életfogytiglanra ítélték. Ítéletét másodfokon halálbüntetésre súlyosbították. 1958. október 10-én kivégezték. Élt 45 évet.

139.    Kiss István, segédmunkás (Panyola, 1928.12.02. – Budapest, 1958.10.16.)

1955-ben Ausztriába szökött, de a forradalom hírére hazatért Linzből. A Széna tériek Maros utcai bázisán harcoló nemzetőrökhöz csatlakozott. Társaival a politikai elítéltek kiszabadítása céljából Márianosztrára indult. Miután kiderült, hogy a foglyokat már kiszabadították, visszatért Budapestre. Részt vett a Külügyminisztérium épületénél kialakult lövöldözésben. 1957 januárjában megkísérelt több személyt kijuttatni Ausztriába. Ekkor elfogták, majd a határőrök információgyűjtés céljából Ausztriába küldték. Az adatszolgáltatást megtagadta. 1957 decemberében illegális visszatérés közben a határon ismét elfogták. Hűtlenség vádjával és szervezkedésben való részvétel miatt halálra ítélték. 1958. október 16-án kivégezték. Élt 30 évet.

140.    Kolozsi István, segédmunkás (Ózd, 1913.08.31. – Miskolc, 1958.10.22.)

1956. október végén, Ózdon tagja lett a forradalmi testületnek. Részt vett a polgári őrség megalakításában, ahol fegyveres szolgálatot vállalt. Október 29-én társaival letartóztatott egy rendőrszázadost, akit a városi munkástanácsra akart átkísérni. Azonban az őrizetére bízott személyt a tömegből többen felismerték, kirángatták a katonai autóból, és agyonverték. Őt ezért gyilkosság vádjával és szervezkedésben való részvétel miatt halálra ítélték. 1958. október 22-én kivégezték. Élt 45 évet.

141.    Magyar Zoltán, vasesztergályos, határőr (Kazár, 1933.03. – Miskolc, 1958.10.22.)

A forradalom idején az Ózd melletti Susán teljesített határőrszolgálatot. Október 29-én több teherautóval fegyveres ellenállók érkeztek az őrsre. Elmondták, hogy Ózdon az államvédelem lő a tüntetőkre, ezért segítséget, fegyvert, lőszert kérnek. Ő kiadta nekik a fegyvereket, és elkísérte a forradalmárokat Ózdra, ahol már zajlott a népítélet. Ekkor visszament az őrsre. A lincselésben nem vett részt. Ennek ellenére gyilkosság vádjával és szervezkedésben való részvétel miatt halálra ítélték. 1958. október 22-én kivégezték. Élt 25 évet.

142.    Varga Péter, földműves, határőr (Kemence, 1933.11.17. – Miskolc, 1958.10.22.)

1956. október 29-én, Susán teljesített határőr szolgálatot. Itt érte a hír, hogy az államvédelem lő az ózdi tüntetőkre. A felkelők kérésére fegyvert és lőszert adott nekik a határőrség raktárából, és csatlakozott hozzájuk. Október 29-én az ózdi tüntetésen fegyverrel megakadályozta, hogy a feldühödött tömeg haragja elől egy államvédelmi tiszt elmeneküljön, ezáltal részese lett a hadnagyon végrehajtott népítéletnek. Jelen volt egy rendőrtiszt meglincselésénél is. Szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. október 22-én kivégezték. Élt 25 évet.

143.    Panczer Ferenc, villanyszerelő, villamoskalauz (Budapest, 1902.09.02. – Budapest, 1958.10.23.)

A vád szerint Budapesten jelen volt a Köztársaság téri pártház ostrománál, majd az azt követő népítéleteknél. 1956. november elején jelentkezett a VIII. kerületi Nemzetőrségbe, de a szovjet támadás előtt elhagyta a fővárost. A forradalom leverése után folyamatosan agitált a Kádár-kormány ellen, és a december 11-12-ei sztrájk mellett. Szervezkedésben való részvétel miatt halálra ítélték. 1958. október 23-án kivégezték. Élt 56 évet.

144.    Zódor János, bányász, segédmunkás (Nagykőrös, 1936.07.08. – Budapest, 1958.10.24.)

1956. október 23-án, Budapesten a munkásszállón értesült a tüntetésről. Azonnal a Hősök terére sietett, ahol a felkelők ledöntötték a Sztálin-szobrot. Amikor hírek érkeztek arról, hogy a Rádiónál az államvédelem beosztottai lövik a tüntetőket, csatlakozott az épületet ostromlókhoz. Harcolt a Corvin közben, majd a Berzenczey utcai csoport tagja lett. Október 28-át követően közreműködött a rend fönntartásában, gyanús személyek előállításában. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Szovjetellenes agitációért eltávolították munkahelyéről. Mozgalomban való részvétel, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. október 24-én kivégezték. Élt 22 évet.

145.    Takács Kálmán, vasesztergályos (Sopron, 1909.09.13.  – Budapest, 1958.11.06.)

1956. október 26-án, Budakeszin a lövöldözést meghallva Sziklai Sándor, a Hadtörténeti Intézet igazgatójának házához ment, ahová a tömeggel együtt maga is behatolt. A bíróság ítélete szerint része volt Sziklai halálában, aki még a tömeg érkezése előtt megölte apósát, majd öngyilkos lett. Első fokon szándékos emberölés és izgatás vádjával 15 év börtönre ítélték, majd másodfokon, kiegészítve szervezkedés vádjával, halálbüntetésre súlyosbították. 1958. november 6-án kivégezték. Élt 49 évet.

146.    Bokor János, vasesztergályos (Gyergyóújfalu, 1919.10.05. – Budapest, 1958.11.06.)

1956. október 26-án, Budakeszin a lövöldözést meghallva Sziklai Sándor, a Hadtörténeti Intézet igazgatójának házához ment, ahová a tömeggel együtt maga is behatolt. A bíróság ítélete szerint része volt Sziklai halálában, aki még a tömeg érkezése előtt öngyilkos lett, miután megölte az apósát. Első fokon izgatás és szándékos emberölés vádjával 11 év börtönre ítélték, ezt másodfokon halálbüntetésre változtatták. 1958. november 6-án kivégezték. Élt 39 évet.

147.    Géczi József, lakatos (Budapest, 1930.03.19. – Budapest, 1958.11.11.)

A forradalom első napjaiban Budapesten csatlakozott a Corvin közi fegyveresekhez. Fegyvert, lőszert szerzett a Honvédelmi Minisztérium fegyverraktárából. Részt vett államvédelmi beosztottak letartóztatásában, ő ellenőrizte az őrséget és fogdát. November 4-e után az újpesti fegyveresekhez csatlakozva vett részt a szovjet csapatok elleni harcokban. A fegyveres ellenállás bukása után munkahelyén a munkástanács elnökévé választották. Szervezkedés kezdeményezésének vádjával első fokon életfogytiglanra, másodfokon halálra ítélték. 1958. november 11-én kivégezték. Élt 28 évet.

148.    Csizmadi Ferenc, segédmunkás (Budapest, 1932.12.07. – Budapest, 1958.11.12.)

1956. november 4-ét követően Budapesten a XIII. kerületben vezetője lett egy fegyveres csoportnak, amely a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta a harcot. Egy személyt, akiről úgy gondolták, hogy az államvédelem kémje, agyonlőttek. Mozgalom vezetése, és elsősorban a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 12-én kivégezték. Élt 26 évet.

149.    Viskovics János, segédmunkás (Lajosmizse, 1918.03.23. – Budapest, 1958.11.12.)

1956. november 4-ét követően Budapesten csatlakozott a Csizmadi Ferenc vezette fegyveres csoporthoz, melynek hamarosan vezető embere lett. A szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. Egy személyt, akiről azt gondolták, hogy az államvédelem kémje, agyonlőttek. Szervezkedésben való részvétel, és elsősorban a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 12-én kivégezték. Élt 40 évet.

150.    Mecséri János, katonatiszt (Győr, 1920.04.28. – Budapest, 1958.11.15.)

Az esztergomi gépesített hadosztály parancsnoka. 1956. október 23-tól a hadosztály részeit Budapesten alkalmazták. Október 26-án Esztergomban irányította több megszállt épület elfoglalását. Október 31-én kinevezték a budai körzet parancsnokának. Alárendeltjei több Budapestre bevezető utat ellenőriztek. November 3-án a Kormányőrség parancsnokaként biztosította szovjet csapatok kivonásáról a Parlamentben, majd Tökölön folytatott tárgyalásokat. Tökölön a fegyveres kíséret tagjaival együtt letartóztatták és Kárpátaljára deportálták. 4-én alárendeltjei a szovjet csapatokra és az őket kísérő államvédelmi beosztottakra több helyen tüzet nyitottak. Szervezkedés vezetése vádjával halálra ítélték. 1958. november 15-én kivégezték. Élt 38 évet.

151.    Szendi Dezső, katonatiszt (Tiszadob, 1923.06.02. – Budapest, 1958.11.15.)

A forradalom időszakában a Budapestre rendelt esztergomi hadosztály tüzérfőnöke. 1956. október 30-ig az Országos Rendőr-főkapitányságon, a Csepeli Vasműben és a Gábor Áron Tüzértiszti Iskolán látott el különböző feladatokat. Október 30-án és másnap különböző katonai egységeknél készítette elő a Forradalmi Katonai Tanács megválasztását. November 1-jén parancsra lezáratta a Budapestre vezető fontosabb útvonalakat. November 4-én ott volt a Petőfi laktanyában, amelynek magyar katonai egységei tűzharcba kerültek a támadó szovjet egységekkel. Ez történt a Jutadombon is, ahol a neki alárendelt légvédelmi alegységek harcoltak a szovjet csapatok ellen. Szervezkedés vezetése miatt halálra ítélték, és 1958. november 15-én kivégezték. Élt 35 évet.

152.    Szabó Pál, katonatiszt (Egyed, 1915.08.20. – Budapest, 1958.11.15.)

1956. október 28-át megelőzően egysége, az esztergomi légvédelmi tüzérosztály élén részt vett Budapesten a rend fenntartásában. Október 31-én parancsra, a Jutadombnál, a Soroksári úton és a Külső-Jászberényi útnál tüzelőállást foglaltak el. November 4-én az tüzérosztály Jutadombra kirendelt alegységei – nagy veszteségeket okozva – tüzet nyitottak a Budapestre visszatérő szovjet csapatokra. Szervezkedés vezetésének vádjával első fokon életfogytiglanra ítélték. Másodfokon halálbüntetéssel sújtották. 1958. november 15-én kivégezték. Élt 43 évet.

153.    Rémiás Pál, katonatiszt (Ziliz, 1930.06.07. – Budapest, 1958.11.15.)

1956. október 28-át megelőzően alegysége, az 51. légvédelmi tüzérosztály kötelékében részt vett Budapesten a rend fenntartásában. Október 27-én páncélosok fedezete alatt társaival elfoglalta az óbudai rendőrkapitányságot, és megszerezték az ott lévő fegyvereket. Ezt követően parancsra a Jutadombon foglalt el harcállást. November 4-én alegysége felvette a harcot a Budapestre visszatérő szovjet csapatok ellen. Több katonát lelőttek, gépjárműveket semmisítettek meg. Szervezkedés vezetése miatt, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 15-én végezték ki. Élt 28 évet.

154.    Kicska János, katonatiszt (Munkács, 1931.05.22. – Budapest, 1958.11.15.)

1956. november 1-jén alegysége élén Budapestre érkezett, és utasításra a Jutadombon foglalt el tüzelőállást. November 4-én alegysége felvette a harcot a Budapestre visszatérő szovjet csapatok ellen. Több katonát lelőttek, gépjárműveket semmisítettek meg. Szervezkedés vezetése, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 15-én végezték ki. Élt 27 évet.

155.    Kálmán Dezső, kocsis, sorkatona (Szava, 1934.07.08. – Budapest, 1958.11.15.)

1956. november elején alegysége parancsra tüzelőállást foglalt a Budapest déli kijáratánál lévő Jutadombnál. November 4-én tűzharcba kerültek egy szovjet-magyar vegyes alakulattal. Kálmán Dezső a tűzharcban nem vett részt, de igazoltatás után egy államvédelmi százados iratait és pisztolyát elvette. A vád szerint jelen volt a szovjet csapatokat kísérő kettő államvédelmi beosztott agyonlövésénél. Szervezkedésben való részvételért halálra ítélték. 1958. november 15-én kivégezték. Élt 24 évet.

156.    Magyar János, traktoros, sorkatona (Révfalu, 1934.01.02. – Budapest, 1958.11.15.)

1956. november elején alegysége parancsra tüzelőállást foglalt a Budapest déli kijáratánál lévő Jutadombnál. November 4-én tűzharcba kerültek egy szovjet-magyar vegyes alakulattal. Magyar János a tűzharcban nem vett részt. Később a vád szerint csatlakozott ahhoz a csoporthoz, amely részt vett a szovjet csapatokat kísérő két államvédelmi beosztott életének kioltásában. Szervezkedésben való részvétel vádjával halálra ítélték. 1958. november 15-én kivégezték. Élt 24 évet.

157.    Onestyák László, szerszámköszörűs (Pázmánd, 1938.06.28. – Budapest, 1958.11.22.)

1956. október 25-én, Budapesten csatlakozott a Berzenczey úti fegyveresekhez, és bekapcsolódott a fegyveres felkelésbe. Hamarosan szakaszparancsnok lett. Ezt követően felügyelt a rendre, gyanús személyeket állított elő. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1958. november 22-én kivégezték. Élt 20 évet.

158.    Galgóczi Zoltán, bányász (Budapest, 1933.03.09. – Budapest, 1958.11.28.)

1956. október 25-én, Oroszlányban az egybegyűlt tömeg kiszabadította a büntetés-végrehajtási munkahely rabmunkásait, köztük őt is. Budapestre indult társaival, részt vett a fegyveres felkelésben, a Köztársaság téri pártház ostromában, melynek során megsebesült. A vád szerint közreműködött az elfogott védők bántalmazásában és kivégzésében is. Társaival lefegyverezték az Eötvös utcai fegyverraktár őrségét. November 4-e után társaival a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta a harcot. A forradalom leverése után a bíróság a felelősségét más, nem politikai jellegű ügyekben is megállapította. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 28-án kivégezték. Élt 25 évet.

159.    Nagy József, gépész, alkalmi munkás (Telki, 1929.09.12. – Budapest, 1958.11.28.)

Oroszlányi rabmunkahelyéről a felkelők szabadították ki. 1956. október 28-án Budapesten csatlakozott a fegyveres felkeléshez, részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában, és a vád szerint az elfogottak kivégzésében. Csoportjának fegyvert szerzett az Eötvös utcai fegyverraktárból. November 4-e után társaival a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta a fegyveres harcot. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 28-án kivégezték. Élt 29 évet.

160.    Vass Lajos, segédmunkás (Budapest, 1936.01.18. – Budapest, 1958.11.28.)

1956. október 24-én, Budapesten csatlakozott a Práter utcai felkelő csoporthoz. A főváros több pontján segítette a fegyveres ellenállást. Október 30-án részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában, a vád szerint az azt követő atrocitásokban is. November 4-e után társaival a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta az ellenállást. Szervezkedés vezetése, gyilkosság és egyéb vádak alapján halálra ítélték. 1958. november 28-án kivégezték. Élt 22 évet.

161.    Bakos Gyuláné Salabert Erzsébet, segédmunkás (Budapest, 1930.08.10. – Budapest, 1958.11.28.)

1956. október 23-án, Budapesten egy moziból kijövet találkozott a körúton tüntető diákokkal, akikhez csatlakozott. Jelen volt a Rádió ostrománál. A főváros több pontján segítette a fegyveres ellenállást, részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában is, ahol fegyvereket, lőszert osztott, a vád szerint közreműködött az azt követő atrocitásokban is. Az 1957. március 15-ei ünnepségre földíszített óbudai Halászkert ablakaiból letépte, és a földre dobva összetaposta a vörös szalagokat. Szervezkedésben és mozgalomban való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 28-án kivégezték. Élt 28 évet.

162.    Lachky Albert, szerszámkészítő lakatos (Stabroek, 1933.10.06. – Budapest, 1958.11.28.)

1956. október 23-án, Budapesten részt vett a tüntetésen, csatlakozott a fegyveres felkeléshez. Ott volt a Parlamentnél, a Szikra nyomdánál, a Rádió ostrománál és a Köztársaság téri pártház elfoglalásánál. A vád szerint részt vett az elfogott védők kivégzésében, az iratok elégetésében. November 4-e után harcolt a szovjet csapatok ellen, majd Nagymaroson jelentkezett a Nemzetőrségbe. 1957. március 14-én gúnyos megjegyzéseket tett a felvonuló munkásőrökre. Ezért őrizetbe vették, majd szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 28-án kivégezték. Élt 25 évet.

163.    Burgermeiszter József, szerszámkészítő lakatos (Nagymaros, 1938.04.07. – Budapest, 1958.11.28.)

1956. október 28-át követően Budapesten csatlakozott a Hársfa utcai fegyveres csoporthoz, részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában; a vád szerint az azt követő atrocitásokban is. November 4-e után bekapcsolódott a szovjet csapatok elleni harcokba, majd hazautazott Nagymarosra, és jelentkezett a Nemzetőrségbe. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. november 28-án kivégezték. Élt 20 évet.

164.    Simon Gábor, szabó, varrógépműszerész (Budapest, 1934.03.24. – Budapest, 1958.11.28.)
A börtönből a forradalom napjaiban szabadult. 1956. október 30-át

követően Budapesten csatlakozott a Baross téri fegyveres csoporthoz. Társaival november 4-én egész nap harcban álltak a Keleti pályaudvar felől támadó szovjet csapatokkal. Alegységével ezután a Szabadság Szállóból lőtte a szovjeteket, de miután több belövést is kaptak, ezért kénytelenek voltak az épületet feladni. Ezután csatlakozott a Garay utcai csoporthoz, és november 9-ig harcolt a szovjet túlerő ellen. 1957 elején letartóztatták, majd halálra ítélték szervezkedés vezetése, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával. 1958. november 18-án kivégezték. Élt 24 évet.

165.    Angyal István, vasbetonszerelő, technikus (Magyarbánhegyes, 1928.10.14. – Budapest, 1958.12.01.)

1956. október 23-án tüntetett a Bem-szobornál, és később a Rádiónál, ahol csatlakozott a fegyveres felkeléshez. Ezt követően a Tűzoltó utcai fegyveres csoport parancsnokaként folytatta a harcot. Mindent megtett a törvényes rend fenntartása érdekében. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, röplapokat, felhívásokat szövegezett. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése miatt halálra ítélték. 1958. december 1-jén kivégezték. Élt 30 évet.

166.    Török István, vasesztergályos (Sárvár, 1930.11.12. – Győr, 1958.12.02.)

Október 25-én a győri tüntetésen tanúja volt annak, hogy a pártbizottságról belelőttek a tömegbe. A másnapi tüntetésen a városi tanács erkélyéről elhangzott javaslatára a tömeg a Rákóczi laktanyához vonult, hogy csatlakozásra bírják a katonákat. Közreműködött a politikai foglyok kiszabadításában, majd a forradalom oldalára átállt rendőrség tagjaként részt vett a rend fenntartásában. Október 29-én egy vagongyári gyűlésen megakadályozta a diktatúra helyi képviselőivel való tettleges leszámolást. November 4-e után folytatta az ellenállást, röpcédulákat terjesztett. Elhagyta az országot, majd az amnesztia meghirdetése után hazatért. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. december 2-án kivégezték Élt 28 évet.

167.    Gyulai Lajos, adminisztrátor (Budapest, 1931.01.25. – Budapest, 1958.12.03.)

1954-ben elmenekült az országból, a forradalom híre Nürnbergben érte. Azonnal hazajött Németországból, és 1956. október 30-án a VII. kerületben jelentkezett a Nemzetőrségbe. Részt vett államvédelmi beosztottak utáni nyomozásban, házkutatásokban. November 4-e után folytatta a fegyveres ellenállást, november 9-ig harcolt. Ezután Ausztriába menekült, Bécsben Kéthly Annát tájékoztatni akarta a magyarországi fejleményekről, és kérni, hogy tegyen lépéseket az ENSZ beavatkozása érdekében. Visszatért Magyarországra, majd ismét Ausztriába ment. Harmadik hazatérésekor elfogták, hűtlenség és szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1958. december 3-án kivégezték. Élt 27 évet.

168.    Szente Károly, kocsikísérő (Pusztazámor, 1906.01.17. – Budapest, 1958.12.23.)

A forradalom első napjaiban Csepelen részt vett a fegyveres felkelésben, a helyi pártbizottság és a rendőrség épületének elfoglalásában. Október 31-én tagja lett a nemzeti bizottságnak. November 4-e után bekapcsolódott a szovjet csapatok elleni harcokba, melynek során megsebesült. Szervezkedés vezetése, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. december 23-án kivégezték. Élt 52 évet.

169.    Szente István, géplakatos, kocsikísérő (Pusztazámor, 1937.03.17. – Budapest, 1958.12.23.)

Október 24-én, Csepelen részt vett a fegyveres felkelésben, a csepeli katonai kiegészítő parancsnokság elleni támadásban, és a pártbizottság épületének megszállásában. Ezt követően tagja lett a helyi Nemzetőrségnek. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Mozgalom kezdeményezése és vezetése, valamint a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. december 23-án kivégezték. Élt 21 évet.

170.    Bódi József, kovács (Kisvárda, 1938.01.01. – Budapest, 1958.12.23.)

1956. október 26-án csatlakozott a csepeli Királyerdőben lévő fegyveres csoporthoz. A vád szerint lelőtte Csepel volt tanácselnökét. November 4-e után harcolt a szovjet csapatok ellen. Szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. december 23-án kivégezték. Élt 20 évet.

171.    Szántó Farkas Béla, katonatiszt (Sajónémeti, 1929.09.04. – Budapest, 1958.12.29.)

1956. november 2-án vonult be szabadságáról alakulatához. November 4-én vállalta, hogy egy csoport élén részt vesz a szovjet csapatok elleni harcban. Utasítására  Pestszentlőrincen a Béke téren tüzet nyitottak több szovjet repülőre és harckocsira. Később – november 8-áig - tüzelőállást váltva a közeli temetőnél és az iparvasút mellől folytatták a harcot. November 8-án csoportja kilőtt egy szovjet tehergépkocsit is. Ezután a Bókai János Gimnáziumban települt csoport parancsnoka lett. Ezen a helyen két szovjet katonát őrizetükben tartottak. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. december 29-én kivégezték. Élt 29 évet.

172.    Lukács László, esztergályos (Budafok, 1923.04.23. – Budapest, 1959.01.13.)

1957-ben vállalta, hogy az ENSZ Ötös Bizottsága részére adatokat gyűjt a magyarországi megtorlásról, és a belpolitikai helyzetről. 1958 januárjáig több alkalommal információkat juttatott el Nyugatra, így vállalásának megfelelően beszámolt a belpolitikai helyzetről, a munkások hangulatáról, a letartóztatásokról és az ítéletekről. Tájékoztatta az Ötös Bizottságot, hogy megítélése szerint szűnőben van a forradalmi hangulat. Ellopta, majd külföldre jutatta a Csepel Művek felépítését tükröző telefonkönyvet. 1958. március 17-én tartóztatták le. Hűtlenség vádjával halálra ítélték és 1959. január 13-án kivégezték. Élt 36 évet.

173.    D. Szabó Károly, villamoskalauz (Ócsa, 1924.01.18. – Budapest, 1959.01.14.)

1956. október 28-án, Ócsán megválasztották a Nemzeti Bizottságot, melynek elnökhelyettese lett. Részt vett a helyi Nemzetőrség tevékenységében. Társaival lefegyverezte a helyi, kommunista vezetésű polgárőrséget, és különböző letartóztatásokat foganatosított. November 4-ét követően is folytatta a Nemzeti Bizottság a munkát. Felelőssé tették azért, mert a tömeg a községben egy lövöldözve menekülő pártmunkást elfogott, bántalmazott, s akit egy később külföldre menekülő személy agyonlőtt. Szervezkedés vezetésének vádjával első fokon életfogytiglanra ítélték, ezt később, másodfokon halálbüntetésre súlyosbították. 1959. január 14-én kivégezték. Élt 35 évet.

174.    Szirmai Ottó, dramaturg (Budapest, 1926.11.16. – Budapest, 1959.01.22.)

1956. október 23-án, Budapesten részt vett a tüntetéseken. A Rádió ostroma alatt a nőket menekítette ki az épületből, és a tüntetőket igyekezett csitítani. Október 30-án csatlakozott a Tűzoltó utcai fegyveres csoporthoz. November 4-ét követően telefonon gyűjtött információkkal segítette a csoportot. Később csatlakozott a Péterfy Sándor Utcai Kórházban szervezkedő ellenállókhoz. Fegyveres szolgálatot testi fogyatékossága miatt nem vállalhatott, ezért röplapokat szövegezett, és kezdeményezte egy ifjúsági párt létrehozását. November 20-a után az Élünk című lap cikkírója, terjesztője. Több házkutatást követően 1957 januárjában letartóztatták. Mozgalom vezetésének vádjával halálra ítélték. 1959. január 22-én kivégezték. Élt 33 évet.

175.    Garamszegi Alfréd, segédmunkás (Budapest, 1918.04.05. – Budapest, 1959.02.03.)

A forradalom első napjaiban Budapesten csatlakozott a Baross téri fegyveres csoporthoz. Államvédelmi beosztottak előállításával bízták meg. Társai azzal vádolták, hogy a házkutatások során számos értéket magához vett, ezért alegysége letartóztatta. Megszökött, és később több fegyveres csoporthoz csatlakozva, november 4-ét követően is folytatta a szovjet csapatok elleni harcot. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1959. február 3-án kivégezték. Élt 41 évet.

176.    Babér István, lakatos (Záhony, 1928.03.12. – Budapest, 1959.02.13.)

A forradalom kitörése után Mezőkövesden részt vett a fegyveres felkelésben, a helyi pártbizottság és rendőrség megtámadásában. A vád szerint október 31-én, Budapesten részt vett egy államvédelmi tiszt életének kioltásában. Szervezkedésben való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. február 13-án kivégezték. Élt 31 évet.

177.    Nagy József, hentes (Székesfehérvár, 1936.05.29. – Budapest, 1959.02.18.)

1956. október 24-én, Budapesten csatlakozott a Corvin közi fegyveresekhez, rajparancsnokként vett részt a harcokban. Október 28-át követően beválasztották a Nemzetőrség főparancsnokságába. November 4-e után is bekapcsolódott a szovjet csapatok elleni harcokba. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, fegyvert szerzett, illegális csoportokat szervezett, röpcédulákat készített és terjesztett. Kiadták az Újra Élünk című illegális lapot. El akarta hagyni az országot, de elfogták. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1959. február 18-án kivégezték. Élt 23 évet.

178.    Szabó Lajos, betanított munkás (Budapest, 1930.02.09. – Budapest, 1959.02.18.)

1956. október 28-án, Budapesten csatlakozott a Corvin közi felkelőkhöz, ahol a híradócsoport vezetője lett. Katonai felszerelést szerzett csoportjának, és részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában. November 4-e után harcolt a szovjet csapatok ellen. A forradalom leverése után a harc folytatása céljából fegyvert szerzett, röpcédulákat készített és terjesztett. Kiadták az Újra Élünk című illegális lapot. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1959. február 18-án kivégezték. Élt 29 évet.

179.    Bárány János, szerszámkészítő lakatos (Repcelak, 1930.01.24. – Budapest, 1959.02.18.)

1956. október 23-án, Budapesten tüntetett, majd Csepelről hozott fegyverekkel vett részt a Rádió ostromában. Ezt követően a Tompa utcai fegyveres csoport vezetőjeként irányította a harcot. November 4-e után a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okoztak. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, fegyvert és lőszert gyűjtött, röpcédulákat készített, Csepelen szervezte a Forradalmi Ifjúsági (Ifjúmunkás) Szövetséget, amelynek elnöke lett. Tagja lett a Gépgyár munkástanácsának is, majd bekapcsolódott a Központi Honvéd Kórházban folyó szervezkedésbe is. Szervezkedés vádjával halálra ítélték. 1959. február 18-án kivégezték. Élt 29 évet.

180.    Ivicz György, villanyszerelő (Budapest, 1936.06.15. – Budapest, 1959.02.18.)

1956. október 24-et követően Budapesten a Rákóczi téri csoportban harcolt a szovjet csapatok ellen, október 29-től a Corvin közi csoport tagja. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. A forradalom leverése után folytatta az ellenállást, röplapokat terjesztett. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1959. február 18-án kivégezték. Élt 23 évet.

181.    Havrila Béláné Sticker Katalin, takarítónő (Esztergom, 1932.12.26. – Budapest, 1959.02.26.)

1956. október 24-én, Budapesten csatlakozott a felkeléshez. Segített a sebesültek ellátásában, és a rend fenntartásában. Október 30-án az ostrom után a Köztársaság téren részt vett a titkos börtönök keresésében. A forradalom leverése után Ausztriába, majd Svájcba menekült, de később, bízva az ígért amnesztiában, visszajött Magyarországra. Hazatérése után mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. február 26-án kivégezték. Élt 27 évet.

182.    Kóté Sörös József, vándoriparos, zenész (Monor, 1927.07.17. – Budapest, 1959.02.26.)

1956. október 29-én a Vöröskereszt által gyűjtött élelmiszert szállította Budapestre, majd csatlakozott a Vajdahunyad utcai fegyveres csoporthoz. November 4-e után részt vett szovjet csapatok elleni harcokban, melynek során megsebesült. Ausztriába távozott, ahonnan az amnesztiarendelet hírére az ottani magyar követség segítségével visszajött Budapestre. Idehaza mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték, és 1959. február 26-án kivégezték. Élt 32 évet.

183.    Tóth József, kocsikísérő (Monor, 1927.07.24. – Budapest, 1959.02.26.)

1956. október 29-én a Vöröskereszt által gyűjtött élelmiszert szállította Budapestre, csatlakozott a Vajdahunyad utcai fegyveres csoporthoz. Részt vett államvédelmi beosztottak előállításában. November 4-e után harcolt a szovjet csapatok ellen. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. február 26-án kivégezték. Élt 32 évet.

184.    Mansfeld Péter, ipari tanuló (Budapest, 1941.03.10. – Budapest, 1959.03.21.)

1956 októberében Budapesten csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. Gépkocsin fegyvert és élelmiszert szállított, valamint összekötő feladatokat látott el. Az ellenállás folytatása céljából fegyvert szerzett, melyet nem szolgáltatott be. A forradalom leverése után társaival folytatta az ellenállást, és 1958 februárjában elhatározták, hogy fegyveres csoportot alakítanak. Elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, akit lefegyvereztek, majd szabadon engedtek. Szervezkedésben való részvétel vádjával ítélték halálra. Tizenegy nappal tizennyolcadik születésnapja után, 1959. március 21-én kivégezték. Élt 18 évet.

185.    Erdélyi Gyula, bányász (Felsőgalla, 1925.08.15. – Budapest, 1959.03.25.)

A forradalomban nem vett részt. 1957 őszén tűz ütött ki a pusztavámi bányában, október 23-án pedig, a forradalom első évfordulóján átvágták a szállítószalagot. November 4-én és 6-án éjjel ismét bányatűz volt. A hatóságok a történteket szabotázsakcióként értékelték. Első fokon tizenöt év börtönre ítélték, ezt a másodfokú bírósági tárgyaláson halálbüntetésre változtatták. 1959. március 25-én kivégezték. Élt 34 évet.

186.    Czermann Lajos, segédmunkás (Budapest, 1926.12.16. – Budapest, 1959.03.28.)

A forradalom napjaiban szabadult a börtönből, ahová az egyház megtörésére rendezett Grősz-per harmadrendű vádlottjaként került 1950-ben. A fegyveres harcba nem kapcsolódott be. November 3-án néhány társával megalakították a Keresztény Világnézetű Volt Politikai Foglyok Szövetségét, melynek programját engedélyezésre benyújtották Tildy Zoltánnak. 1957 februárjában vállalta, hogy cikket ír az Ausztriában megjelenő Nemzetőr című újságba, és az ENSZ Ötös Bizottsága részére információkat gyűjt a forradalom utáni megtorlásokról. Szervezkedés vezetése és hűtlenség vádjával először életfogytiglanra, másodfokon halálra ítélték. 1959. március 28-án kivégezték. Élt 33 évet.

187.    Tumbász Ákos, segédmunkás, adminisztrátor (Budapest, 1935.04.09. – Budapest, 1959.03.28.)

A börtönből a Grősz-per egyik mellékperének politikai elítéltjeként a forradalom napjaiban szabadult. Azonnal csatlakozott a VIII. kerületi Nemzetőrséghez. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban, majd folytatta az ellenállást. Egy társának a forradalomról szóló novellákat adott át azzal a céllal, hogy juttassa el a Nemzetőr szerkesztőihez. Hamis igazolvánnyal bujkált, 1956 decemberében a Börzsönyben rejtőzött el egy vadászházban. Ezután menyasszonyával Jugoszláviába szökött, de az ottani határőrök kiszolgáltatták őket a magyar hatóságoknak. Első fokon szervezkedés és hűtlenség vádjával életfogytiglanra ítélték, másodfokon halálbüntetéssel sújtották. 1959. március 28-án kivégezték. Élt 24 évet.

188.    Fejes József Tibor, lakatoshegesztő (Budapest, 1934.03.05. – Budapest, 1959.04.09.)

Október 23-án, Budapesten ott volt a Hősök terén a Sztálin-szobor ledöntésénél. Másnap ő is tüntetett azokkal, akik a jugoszláv követség előtt azt követelték, hogy a szovjet csapatokat vonják ki Magyarországról, és helyette ENSZ-csapatok tartsák fönn a rendet. Október 25-én a VIII. kerületi rendőrség lefegyverzésekor jutott puskához. Segített a Tolnai Lajos utcában fogva tartottak, elsősorban diákok kiszabadításában. A vád szerint október 30-án egy államvédelmi főhadnagyot igazoltattak, majd annak pisztolyával agyonlőtték. A második szovjet intervenció után hazament, az elsők közt vette föl a munkát. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. április 9-én kivégezték. Élt 25 évet.

189.    Motzer Nándor, katonatiszt (Sopron, 1930.07.10. – Budapest, 1959.04.09.)

1956. november 12-én menetlevelet és parancsot állított ki saját magának, és a Térképészeti Intézet egyik polgári alkalmazottjával Ausztriába szöktek. Német származása miatt az NSZK-ban megkapta a német állampolgárságot, majd kérte felvételét a német hadseregbe. 1958. április 11-én – ismeretlen okból – átszökött az NDK-ba, ahol letartóztatták, és átadták a magyar hatóságoknak. Hűtlenség vádjával halálra ítélték, és 1959. április 9-én kivégezték. Élt 29 évet.

190.    Nagy József, bányász (Kaposvár, 1934.06.21. – Budapest, 1959.04.23.)
A börtönből a forradalom napjaiban szabadult. Budapesten tagja lett a

Széna téri fegyveres csoportnak. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Egyik társával kétszer is kísérletet tett a vasúti sínek felrobbantására a Budapest–Esztergom vonalon. Szervezkedés kezdeményezése miatt életfogytiglanra ítélték, később ezt másodfokon halálbüntetésre súlyosbították. 1959. április 23-án kivégezték. Élt 25 évet.

191.    Kolonics János, bányász (Paks, 1935.04.29. – Budapest, 1959.05.06.)

Mivel 1956 nyarán egy barátjával Ausztriába, majd az NSZK-ba szökött, a forradalom híre külföldön érte. Mindketten azonnal hazajöttek, hogy bekapcsolódhassanak a harcokba. 1956. október 30-án, Budapesten a Széna tériek Maros utcai bázisán tagja lett a Nemzetőrségnek; őt rendelték ki a Rákosi-villa őrzésére. Részt vett a Külügyminisztérium elfoglalásában. November 4-e után társaival harcolt a szovjet csapatok ellen. Szervezkedésben való részvétel és hűtlenség vádjával halálra ítélték. 1959. május 6-án kivégezték. Élt 24 évet.

192.    Ozsvát Károly, műszerész, rakodómunkás (Budapest, 1933.12.01. – Budapest, 1959.05.14.)

1956. október 30-án, Budapesten részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában. A vád szerint az elfogottak agyonlövésében is közreműködött. Később a Ráday utcai csoport tagjaként államvédelmi tiszteket állított elő, házkutatásokat tartott. November 4-e után társaival felvette a harcot a támadó a szovjet csapatokkal, melynek során megsebesült. Szervezkedésben való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. május 14-én kivégezték. Élt 26 évet.

193.    Zöld Ádám, segédjegyző, tolmács (Rábakethely, 1911.09.11. – Budapest, 1959.05.15.)

Még 1950-ben külföldre szökött, de a forradalom hírére több társával együtt hazaindult Németországból. Csak november 1-jén lépték át a magyar határt, jelentkeztek a mosonmagyaróvári rendőrségen, és mindannyian családjaikhoz utaztak. A harcokban nem vettek részt. A helyi tanácsnál állt munkába adóügyi csoportvezetőként. 1957 májusában letartóztatták, szervezkedés vezetése és hűtlenség vádjával első fokon halálra ítélték. A másodfokú tárgyalás előtt három nappal, 1959. május 15-én a börtönben életét vesztette. Élt 48 évet.

194.    Czakó András, könyvelő (Nagykáta, 1928.06.06. – Budapest, 1959.05.22.)

1956. október 27-én, Nagykátán tagja lett az Ideiglenes Nemzeti Bizottságnak, majd október 28-át követően a Nemzetőrségnek és a járási Nemzeti Bizottságnak. Egy dulakodás során Czakó fegyvere véletlenül elsült, melynek következtében egy fő életét vesztette. Szándékos emberölés vádjával első fokon nyolc és fél év börtönre ítélték. Másodfokon szervezkedésben való részvétellel is megvádolták, ezért halálbüntetéssel sújtották. 1959. május 22-én kivégezték. Élt 31 évet.

195.    Angyal Józsefné Friedl Valéria, háztartásbeli (Oroszvár, 1912.03.25. – Budapest, 1959.07.21.)

Politikai elítéltként, kémkedés vádjával 1951-től 1955-ig börtönben volt. Férjét is letartóztatták, és hat év börtönbüntetésre ítélték feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt. 1958-tól Magyarország helyzetéről szóló jelentéseket küldött Ausztriába. Megírta a Nagy Imre-per fogadtatását, tájékoztatást adott a katonai mozgásokról, az állambiztonsági rendszerről. Hűtlenség vádjával 1959. július 16-án halálra ítélték. Öt nap múlva kivégezték. Élt 47 évet.

196.    Csehi Károly, festő-mázoló (Budapest, 1928.06.09. – Budapest, 1959.07.30.)

1956. október 23-án részt vett az újpesti tüntetésen. Október 28-án tagja lett a forradalmi testületnek. Fegyvert szerzett csoportjának ellenállás céljából. Részt vett letartóztatásokban, kihallgatásokban. November 4-e után bekapcsolódott a szovjet csapatok elleni harcokba. A vád szerint egy államvédelmi és egy pártvezető lakásából nagy értékű ingóságokat vett magához. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmény vádjával halálra ítélték. 1959. július 30-án kivégezték. Élt 31 évet.

197.    Gémes (Gránitz) József, kereskedő (Szeged, 1909.06.30. – Budapest, 1959.07.30.)

1956. október 23-án részt vett az újpesti tüntetésen. A Forradalmi Bizottság a közellátás felügyeletével bízta meg. Október 28-a után társával megalakították a Magyar Függetlenségi Pártot, amelyben ő lett az alelnök. November 4-e után vezetőként irányította a szovjet csapatok elleni harcot. Röplapokat készített, a szovjet csapatok kivonását és a Nagy Imre-kormány visszaállítását követelte. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint más bűncselekmény elkövetése vádjával halálra ítélték. 1959. július 30-án kivégezték. Élt 50 évet.

198.    Koszterna Gyula, lakatos (Újpest, 1933.01.21. – Budapest, 1959.07.30.)

1956. október 23-án, Budapesten jelen volt a Rádió ostrománál, majd részt vett az újpesti tüntetésen, és tagja lett a Forradalmi Bizottságnak. Október 28-a után vezetőként irányította államvédelmi beosztottak letartóztatását. November 3-án ő lett a kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A vád szerint egy magas rangú államvédelmi tiszt és egy pártvezető lakásából nagy értékű ingóságokat tulajdonított el. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával halálra ítélték. 1959. július 30-án kivégezték. Élt 26 évet.

199.    Dr. Rajki Márton, jogtanácsos (Zenta, 1901.09.23. – Budapest, 1959.07.30.)

1956. október 23-án, Budapesten részt vett a tüntetésen, másnap jelen volt Újpesten a szovjet emlékmű ledöntésénél. Ő lett az újpesti Forradalmi Bizottság elnöke. Jóváhagyta a fegyveres csoportok szervezését. Az ítélet szerint nem engedte, hogy kommunisták is részt vegyenek a forradalmi testületekben. A forradalom bukása után folytatta az ellenállást, röplapokat készített és a Keresztény Párt szervezésében vett részt. Szervezkedés kezdeményezésének vádjával halálra ítélték. 1959. július 30-án kivégezték. Élt 58 évet.

200.    Somlyói Nagy Sándor, gyári munkás (Budapest, 1902.06.02. – Budapest, 1959.07.30.)

1956. november 4-én, az újpesti 6-os számú rendőrőrsön lévő vasúti-rendőrök és nemzetőrök fölött átvette a parancsokságot. Felfegyverzett csoportjával tüzelőállást foglalt el. Később a Nemzetőrség parancsnoka az újpesti fegyveres erők parancsnokává nevezte ki. Újpesten csoportja élén részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint más bűncselekmény elkövetése vádjával halálra ítélték. 1959. július 30-án kivégezték. Élt 57 évet.

201.    Kósa Pál, asztalos (Balatonfüred, 1921.01.25. – Budapest, 1959.08.05.)

1956. október 23-án részt vett az újpesti tüntetésen, majd csatlakozott a felkeléshez. Jelen volt a szovjet emlékmű ledöntésénél, a kerületi tanácsháza és a kapitányság elfoglalásánál. Később tagja lett a Nemzeti Bizottságnak. Az ő vezetésével tartóztatták le az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét. Felvette a kapcsolatot Nagy Imrével és az Írószövetséggel. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint más bűncselekmény elkövetése vádjával halálra ítélték. 1959. augusztus 5-én kivégezték. Élt 38 évet.

202.    Szelepcsényi István, villanyszerelő (Budapest, 1932.01.30. – Budapest, 1959.09.08.)

A forradalom alatt Budapesten részt vett a fegyveres harcokban, és a Maros utcai államvédelmi objektum elfoglalásában. Ezt követően csatlakozott Som Gyula Nagykovácsiban lévő fegyvereseihez. 1957. elején is folytatta az ellenállást, illegális csoportot szervezett, a harc folytatása céljából fegyvert és lőszert rejtegetett, valamint röpcédulákat készített. Hruscsov 1958. áprilisi látogatása idejére 450 röpcédulát gyártottak, ezeket különböző budapesti kerületekben terjesztették. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával halálra ítélték. 1959. szeptember 8-án kivégezték. Élt 27 évet.

203.    Ács Lajos, ipari tanuló (Komárom, 1938.06.21. – Budapest, 1959.09.08.)

1956. október 30-án, Budapesten jelentkezett a Szabad Nép-székházban állomásozó Nemzetőrséghez. 1957 elején Szelepcsényi István csoportjában folytatta az ellenállást. A harc folytatása céljából fegyvert és lőszert rejtegetett. Hruscsov 1958. áprilisi látogatása idejére 450 röpcédulát gyártottak, ezeket különböző budapesti kerületekben terjesztették. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával halálra ítélték. 1959. szeptember 8-án kivégezték. Élt 21 évet.

204.    Gábor László, normás, munkaügyi osztályvezető (Budapest, 1930.02.04. – Budapest, 1959.09.23.)

1956. október 24-én, Újpesten általános sztrájkra hívott fel, követelte a Varsói Szerződés felmondását, a szovjet csapatok kivonását, az ENSZ-csapatok behívását. Tagja lett a forradalmi testületnek. A kerületben az összegyűjtött élelmet október 29-én eljuttatták a harcoló fegyvereseknek. Részt vett Mindszenty József Budapestre kísérésében és több nyelven röpcédulákat készíttetett. Az újpesti Nemzetőrség parancsnokhelyettesévé, majd november 4-én parancsnokává választották. Társaival november 8-áig a szovjet csapatoknak nagy veszteségeket okoztak. Később nem ismerte el a Kádár-kormány tisztviselőit. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával halálra ítélték. 1959. szeptember 23-án kivégezték. Élt 29 évet.

205.    Tutsch József, gépszerelő (Soroksárpéteri, 1929.02.06. – Budapest, 1959.09.24.)

1956. október utolsó napjaiban Pestlőrincen csatlakozott a fegyveres felkeléshez, majd nemzetőr lett Kispesten. Részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában. November 8-án csoportja élén megtámadott egy kisebb szovjet páncélos egységet, az egyik harckocsit kilőtték. Társaival november 10-én három teherautónyi élelmiszerrel a Dunántúlra indult, hogy csatlakozzanak a hírek szerint a Bakonyban még harcoló Király Béla és Maléter Pál csapataihoz. A forradalom leverése után illegális szervezetet hozott létre, és a sztrájk folytatása mellett agitált. Mozgalom kezdeményezése és vezetése vádjával halálra ítélték. 1959. szeptember 24-én kivégezték. Élt 30 évet.

206.    Veréb László, szerszámkészítő, sorkatona (Budapest, 1935.12.16. – Budapest, 1959.10.06.)

1956. november 4-e után szolgálati helyét elhagyva, Törökbálinton jelentkezett a helyi Nemzetőrségbe. Részt vett egy államvédelmi beosztott előállításában. A forradalom leverése után testvére igazolványával Jugoszláviába szökött, majd az NSZK-ba került. A vád szerint az amerikai titkosszolgálat beszervezte és kiképezte. Amikor átlépte a határt, azonnal letartóztatták. Szervezkedésben való részvétel és hűtlenség vádjával halálra ítélték. 1959. október 6-án kivégezték. Élt 24 évet.

207.    Gombos László, lakatos (Debrecen, 1924.07.31. – Budapest, 1959.10.10.)

A forradalom alatt Budapesten csatlakozott a Mészáros utcai Forradalmi Ifjúsági Szövetséghez. Részt vett a fegyveres harcokban. A forradalom leverése után fegyvereket rejtett el. A vád szerint részt vett egy személy életének kioltásában. Gyilkosság és egyéb vádak alapján halálra ítélték. 1959. október 10-én kivégezték. Élt 35 évet.

208.    Futó János, bányagéplakatos (Kaposvár, 1936.04.19. – Budapest, 1959.10.28.)

A börtönből a forradalom napjaiban szabadult. 1956. október 28-át követően Budapesten a VI. kerületi kiegészítő parancsnokságon jelentkezett a Nemzetőrségbe, ahol járőrszolgálatot látott el. November 4-e után csoportja élén a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a fegyveres harcot. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 23 évet.

209.    Keller Károly, alkalmi munkás (Budapest, 1925.06.23. – Budapest, 1959.10.28.)

A forradalom első napjaiban csoportja élén Budapesten, a Thököly és Dózsa György út környékén részt vett a fegyveres felkelésben, majd tagja lett a Nemzetőrségnek. Jelen volt a Köztársaság téri pártház ostrománál, és a bírósági iratok szerint az azt követő atrocitásokban is része volt. November 4-e után csoportja élén a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték, és 1959. október 28-án kivégezték. Élt 34 évet.

210.    Németh József, vízvezeték-szerelő (Szombathely, 1912.04.04. – Budapest, 1959.10.28.)

A börtönből a forradalom napjaiban szabadult. A forradalom első napjaiban Budapesten részt vett a Thököly úti fegyveres felkelésben és a Köztársaság téri pártház ostromában, a bírósági iratok szerint az azt követő atrocitásokban is. November 4-e után a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 47 évet.

211.    Grosszmann Frigyes, motorszerelő, csatornabúvár (Budapest, 1920.08.23. – Budapest, 1959.10.28.)

Budapesten a Thököly út környékén részt vett a fegyveres felkelésben, majd jelentkezett nemzetőrnek. Október 30-án harcolt a Köztársaság téri pártház védői ellen, és a bírósági iratok szerint az azt követő atrocitásokban is közreműködött. November 4-e után a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 39 évet.

212.    Csermák János, pincér (Kisköre, 1928.01.04. – Budapest, 1959.10.28.)

A 1950-ben megpofozott egy szovjet katonát, ezért a recski munkatáborba került. Ott tüdőbeteg lett, 1953-ban szabadult. Október első napjaiban Budapesten részt vett a Thököly út környéki fegyveres harcokban. November 4-e után a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. Fegyvert szállított, segített kiépíteni a tüzelőállásokat, segített a Molotov-koktélok elkészítésében. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. Letartóztatása és kivégzése között több mint egy évet töltött börtönben. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 31 évet.

213.    Magori Mária, segédmunkás (Pécs, 1913.04.03. – Budapest, 1959.10.28.)

1956. október végén csatlakozott Budapesten a Thököly úti csoporthoz, de a fegyveres akciókban ekkor még nem vett részt. November 4-e után a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot, a Molotov-koktélok jelentős részét ő készítette. Gyalogsági fegyverekkel, benzines palackokkal és kézifegyverekkel támadták a szovjet harckocsikat. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 46 évet.

214.    Barabás Tibor, szállítómunkás (Budapest, 1917.04.28. – Budapest, 1959.10.28.)

Október utolsó napjaiban fegyverrel harcolt Budapesten, a Thököly úti csoport egyik alegysége élén. Részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában, és a bírósági iratok szerint ő irányította az ezt követő atrocitásokat. November 4-e után a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 42 évet.

215.    Csányi Sándor, alkalmi munkás (Perkáta, 1929.04.12. – Budapest, 1959.10.28.)

A börtönből a forradalom napjaiban szabadult. 1956. november 4-e után Budapesten csatlakozott a Thököly úti fegyveres csoporthoz, a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 30 évet.

216.    Kondorosi Imre, lakatos (Sátoraljaújhely, 1922.01.17. – Budapest, 1959.10.28.)

1956. november 4-e után Budapesten csatlakozott a Thököly úti fegyveres csoporthoz, és a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. A közeli benzinkút tartályait fölnyitva társaival nagy mennyiségű Molotov-koktélt készített. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 37 évet.

217.    Szivák István, villanyhegesztő (Hódmezővásárhely, 1934.09.10. – Budapest, 1959.10.28.)

A büntetőmunkahelyről a forradalom napjaiban szabadult. 1956. november 4-e után Budapesten csatlakozott a Thököly úti fegyveres csoporthoz, és a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta társaival a harcot. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 25 évet.

218.    Krausz Gyula, fémmunkás, sorkatona (Tinnye, 1934.12.22. – Budapest, 1959.10.28.)

A forradalom a katonaságnál érte. Fegyveres harcokban nem vett részt. 1956. november 4-én alakulatát a szovjet csapatok feloszlatták. November 7-én, Budapesten lévő lakóházának egyik ablakából kidobtak egy oda bemenekült szovjet katonát, és a vád szerint ebben ő is részt vett. Mozgalomban való részvétel vádjával halálra ítélték. 1959. október 28-án kivégezték. Élt 25 évet.

219.    Silye Sámuel, vasesztergályos, sorkatona (Jászkisér, 1932.02.16. – Budapest, 1959.11.21.)

1956. október 28-át követően szolgálati helyén tagja lett a Forradalmi Katonai Tanácsnak. November 4-e után társaival Kőbányán az Élessaroknál a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta a fegyveres harcot. Szervezkedésben való részvétel, és a tűzharcban áldozatul esett szovjet katonák halála miatt, gyilkosság vádjával halálra ítélték, és 1959. november 21-én kivégezték. Élt 27 évet.

220.    Huszár László, rakodómunkás (Jánoshalma, 1932.03.24. – Budapest, 1959.11.21.)

1956. október 28-át követően külföldről Jánoshalmára, szülőfalujába tért vissza, ahol a bukott rendszer ellen agitált. November végén ismét átszökött Ausztriába, ahol az osztrák csendőrség tolmácsa volt, majd ismét hazatért. 1958 szilveszterén Jugoszláviába szökött, de a jugoszláv szervek átadták a magyar hatóságoknak. Szervezkedés kezdeményezése és hűtlenség vádjával halálra ítélték. 1959. november 21-én kivégezték. Élt 27 évet.

221.    Dobi Károly, segédrendőr (Gyula, 1931.08.07. – Budapest, 1959.12.22.)

1956. október 23-án, Budapesten csatlakozott a felkeléshez, és részt vett a Rádió ostromában. Ezt követően a Práter utcai csoport tagja lett. Október 30-án bekapcsolódott a Köztársaság téri pártház ostromába, egyike volt azoknak, akik a védőket a térre kísérték. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni fegyveres harcban. A forradalom leverését követően külföldre szökött, azonban a csehszlovák államvédelmi szervek elfogták és kiadták a magyar hatóságoknak. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1959. december 22-én kivégezték. Élt 28 évet.

222.    Tóth Tibor, segédmunkás (Budapest, 1937.10.22. – Budapest, 1959.12.22.)

A börtönből a forradalom napjaiban szabadult. 1956. október 28-át követően Budapesten részt vett a fegyveres felkelésben. A Kisfaludy utcai fegyveres csoport tagjaként harcolt a Köztársaság téri pártház védői ellen, és a bíróság szerint részt vett az ezt követő atrocitásokban is. November 4-e után társaival a szovjet csapatoknak nagy veszteséget okozva folytatta a harcot, melynek során megsebesült. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1959. december 22-én kivégezték. Élt 22 évet.

223.    Huzián István, szabósegéd (Zalaegerszeg, 1924.12.06. – Budapest, 1959.12.22.)

A forradalom első napjaiban Budapesten a VII. kerületben részt vett a fegyveres felkelésben. A Steiner Lajos által vezetett csoport tagjaként harcolt a Köztársaság téri pártház védői ellen. November 4-e után sem tette le a fegyvert. Más nem politikai jellegű bűncselekmények elkövetésével is vádolták. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1959. december 22-én kivégezték. Élt 35 évet.

224.    Fáncsik György, műszaki ellenőr (Budapest, 1933.10.29. – Budapest, 1960.01.03.)

1956 októberének utolsó napjaiban vezetőként Budapesten tagja lett a XIII. kerületi Nemzetőrségnek. Később már a VIII. kerületben a corvinistákkal együttműködve fegyvereseivel részt vett államvédelmi beosztottak letartóztatásában, majd a Köztársaság téri pártház ostromában. November 4-e után csoportja élén folytatta a harcot a szovjet csapatok ellen. Útban Ausztria felé a szovjetek elfogták. Annak ellenére, hogy a pártház ostrománál több személy, köztük egy államvédelmi beosztott életét is megmentette, a legsúlyosabb büntetést kapta. Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1960. január 3-án kivégezték. Élt 27 évet.

225.    Szabó János, gépkocsivezető (Szamosardó, 1928.07.01. – Budapest, 1960.03.02.)

A forradalom első napjaiban Kecskeméten csatlakozott a tüntetéshez, majd részt vett a fogva tartottak kiszabadításában, és a városparancsnokság elfoglalásában. Társaival több rendőrőrsöt megtámadtak. Október 28-án jelentkezett a Nemzetőrségbe. Szervezkedés kezdeményezése, vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1960. március 2-án kivégezték. Élt 32 évet.

226.    Kovács Lajos, vájár (Budapest, 1927.12.01. – Budapest, 1961.08.26.)

1956. október 25-én Tatabányáról Budapestre jött, a VIII. kerületben részt vett a sebesültek szállításában, majd bekapcsolódott a fegyveres felkelésbe. Csoportjának fegyvereket szerzett, hogy segítse a további ellenállást. November 4-e után a Baross téren harcoltak a szovjet csapatok ellen. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték, és 1961. augusztus 26-án kivégezték. Élt 34 évet.

227.    Hámori István, filmes (Budapest, 1917.10.23. – Budapest,

1961.08.26.)1956. október 27-én fegyvert szerzett, majd Budapesten, a Baross téren jelentkezett a Nemzetőrségbe. Részt vett államvédelmi beosztottak letartóztatásában. November 4-e után harcolt a szovjet csapatok ellen. Más nem politikai jellegű bűncselekmények elkövetésével is vádolták. Szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1961. augusztus 26-án kivégezték. Élt 44 évet.

228.    Nickelsburg László, műszerész (Budapest, 1924.04.10. – Budapest, 1961.08.26.)

1956. október 31-én belépett a Baross téri Nemzetőrségbe, melynek hamarosan a vezetője lett. Mindent megtett a törvényes rend fenntartása érdekében. Kapcsolatot tartott több nemzetőr alegységgel. November 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban, melyek során megsebesült. Bekapcsolódott az önkéntes mentőszolgálat munkájába is. Itt került kapcsolatba Angyal Istvánnal, akinek segített röpcédulák készítésében. November 25-én Bécsbe szökött, de tíz nap múlva hazatért. 1957 februárjában letartóztatták, és jogerősen életfogytiglanra ítélték. Börtönbüntetését tölti, amikor új eljárás során 1961. július 15-én szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. 1961. augusztus 26-án kivégezték. Élt 37 évet.

 

 

Forrás: Terror Háza Múzeum